Kutatás-Fejlesztés – Tudományszervezési Tájékoztató, 1994

4. szám - Figyelő

279 Változások a lengyel tudomány- és technikapolitikában Lengyelországban politikai prioritást élvez az ipari szerkezetváltás, ami természetesen befolyásolhatná a tudomány- és technikapolitikai célkitűzéseket is. Ennek ellenére úgy tűnik, az iparpolitika és a tudománypolitika külön utakon járnak. Az 1989 óta eltelt évek a tudományos kutatás szempontjából számos negatívumot hoztak. A GDP-nek kevesebb mint 1 százaléka jut kutatásra és fejlesztésre, és reálértékben is csökkennek a kutatás pénzeszközei. A belső és külső migráció következtében csökken a kutatók száma: 1989 és 1991 között mintegy 580 kutató távozott külföldre, 1 800-an pedig más területen helyezkedtek el az országon belül. Különösen aggodalomra ad okot az ipari kutatási potenciál csökkenése: az intézetek 15 %-a megszűnt, a személyzet 22 %-a elveszítette állását. A 80-as évek közepe óta csökken a hazai találmányok szabadalmaztatása mind bel-, mind külföldön. A pozitív fejlemények között említhető azonban, hogy a K+F ráfordítások növekvő mértékben származnak nem költségvetési keretekből, viszonylag stabil az egyetemi kutatás helyzete és egyre több új felsőoktatási intézmény létesül (részben magánkezdeményezésre). A tudományos kutatás állami finanszírozási rendszerét 1990/91-ben átalakították. Az állami költségvetés közvetlenül finanszírozza a K+F tevékenységeket az 1991-ben létesített Tudományos Kutatási Állambizottságon keresztül. A kutatóintézetek alapfeladatainak finanszírozása az intézetek rangsorolása alapján történik. A K+F projektumok növekvő részét (jelenleg csaknem 25 %-át) a kutatási grantok új és fejlődő rendszere finanszírozza. Bevezették a projekttervezetek szakértői értékelésének rendszerét. Tulajdonképpen a kutatási projektek finanszírozása mára az egyéni kutatók, a kutatócsoportok és a K+F intézetek versenyeztetésével zajlik. A lengyel innovációs rendszer fő gondja az ipari kutatás anyagi-műszaki színvonalának rendkívüli gyengeségéből ered. Elavultak a technológiák, a műszerek és berendezések, nehézkes a kutatási eredmények átvitele a gyakorlatba, nem játszanak még jelentős szerepet a kis- és középvállalatok. Reményt keltő viszont, hogy Lengyelországban még mindig nagynak mondható a kutatási potenciál (csak éppen rossz helyen van, nem a piac közelében), az ipari cégek személyzete szakképzett, viszonylag sok a mérnök, a nyugati színvonalhoz képest alacsonyak a bérek, és néhány szektorban (hajóépítés, bányagépek) korszerű a felszereltség is. A helyzet reális felmérésén alapult az az 1993-as kormánydokumentum, mely 1986 óta először próbálta megfogalmazni a tudományos kutatás országos célkitűzéseit és a tudomány működtetésének és finanszírozásának alapelveit. A kormány kifejti szándékát azon tudományterületek támogatására, melyek színvonala megfelel a nemzetközi standardnak és amelyek fontosak a lengyel társadalom és gazdaság fejlődése számára. Kezdeményezi a tudományos intézeti rendszer átszervezését a kutatáshatékonyság növelése céljából. Az országos gazdaság-