Kutatás-Fejlesztés – Tudományszervezési Tájékoztató, 1993
4. szám - Szemle
340 Az elektrodinamika egyik klasszikusa, Maxwell — a potenciális mozgási energiák vizsgálatából kiindulva — már a „szingularitás" problémáját ismerte fel. Filozófiai általánosítása értelmében, egy bizonyos elért szinttől kezdve minden egzisztenciának vannak ún. szinguláris pontjai s minél magasabban van ez a szint, annál számosabbak. Ezeken a pontokon az a jellemző, hogy egy rendkívül csekély erő a lehető legnagyobb hatású eredőket válthatja ki. A példák között említi a kicsi szikrát, amely a száraz erdőben nagy tüzet okozhat, a parányi spórát, amely az összes burgonyát megrohaszthatja vagy az aprócska különbséget „amely belőlünk filozófust vagy őrültet csinál". 7 6 Miután — szigorú értelemben véve - világunkban semmi sem történik meg másodszor pontosan „azonosan", tulajdonképpen csak a „hasonló okoknak" vannak „hasonló hatásai" — állította fel az axiómát Poincaré. 7 7 (A magasabb szinten történő „visszatérés" Hérakleitosz kiindulópontjához félreismerhetetlen.) Ezzel azonban - mint jelezte - a (szigorú) azonosságról áttérünk a hasonlóságra, az abszolút pontosságról pedig a durva megközelítésre. Az önorganizáció mélyebb megismerése felé vezető hosszú és szövevényes úton azután igen nagy hatásúnak bizonyultak Darwin (evolúcióelmélet) és Mendel (öröklődési törvények) felismerései. A fizikus Boltzmann azon felismerése pedig, miszerint a termodinamikában, a gázok kinetikus elméletében az „entrópia" voltaképpen a „hiányzó információkra" vonatkozik, alapvető kategóriákat adott a problémakör további kutatásához. Az önorganizáció eszméje a 19. századtól megjelent a magyar tudománytörténetben is. Elég utalni Bolyai János jeltannal kapcsolatos munkásságára, Böhm Károly filozófiájára (Ember és világa) és Zalai Béla művére (Allgemeine Theorie der Systeme, 1914). A jelzésszerűen kiragadott tudománytörténeti mozaikok után megjegyezzük, nagyjából 1920-tól 1960-ig terjedt az az időszak, amelynek során egyre konkrétabb formát öltöttek az önorganizáció problémájának megközelítéséhez vezető egzaktabb, természettudományos erőfeszítések s létrejöttek bizonyos szintáttörő eredmények. A részletezés szétfeszítené a tanulmányunk kereteit, ezért most csak néhány kiemelkedő hozzájárulást és létrehozóját említjük. Szilárd Leó a húszas években tárgyalta a termodinamika II. fő tételét az emberi értelem információtermelő képességével összefüggésben, ami később a modern agykutatásokig bezárólag igen nagy hatásúnak bizonyult. A biológiából kiindulva Bertalanffy a harmincas évektől olyan kategóriákat vezetett be, mint a „nyitott rendszer", az „ekvifinalitás" vagy a „folyékony egyensúly" az élő szervezetben, amely a termodinamikai egyensúlytól távoli állapotban működik. Mint már jeleztük, a negyvenes évek végén Wiener megjelentette nevezetes munkáját, s a „kibernetika" — Nyugaton — elterjedt. Ugyancsak a negyvenes évek végén dolgozta ki Shannon, illetve Weaver a matematikai „információelméletet". 76. MaxwellJ.C.: Science and free will. In: Prigogine,I.Stengens, I.: Dialog mit der Natur. 77. Poincaré, H.: Wissenschaft und Methode. Darmstadt, 1973. 56.p.
