Kutatás-Fejlesztés – Tudományszervezési Tájékoztató, 1993

1. szám - Figyelő

44 millió márkát költött a Fraunhofer intézetekre, igaz, ebből az összegből hoztak létre nyolc új intézetet a keleti tartományokban. A Fraunhofer Gesellschaftot 1949-ben alapította az ipar és a kormány azzal a céllal, hogy nonprofit in­tézményként törekedjék az egyetemi intézetek és az ipar közötti távolság áthi­dalására. A technológia transzferje terén elért sikereket sok ország irigyelte, többek között Nagy-Britannia, ahol éppen egy hasonló szervezet létrehozásától remélik a brit kutatás hasznosítását. = Nature /London/,1992.nov.12. 96.p. * * * Az Orosz Tudományos Akadémia intézeteinek végig kell gondolniuk prioritá­saikat a pénzügyi nehézségek miatt. Az akadémia kilátásba helyezte, hogy meg­szünteti vagy legalább is erőteljesen csökkenti azoknak az intézeteknek a támo­gatását, melyek tevékenysége nem nélkülözhetetlen. = Nature /London/,1992.nov.19. 198.p. * * * Az Európai Közösség nagyszabású segélyakciót indított a volt kommunista országok kutatói érdekében. Az áprilisban meghirdetett programra néhány ezer jelentkezést vártak, de augusztusig több mint 12 300 pályázat érkezett, így az 1992­re tervezett 70 millió dollárnak hamar gazdája kelt. Sok kiváló vagy nagyon jó minősítésű pályázó is várni kényszerül, míg az Európa Parlamentnek sikerül több pénzt kiudvarolnia a tagországoktól. = Science /Washington/,1992.nov.6. 894.p. * * * A zürichi ETH 137. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen méltatták a svájci tudománypolitika eredményeit. A tudományos kutatás jelenlegi fejlettségi szintjén a legfontosabb a munkamegosztás és a kooperáció, hiszen a korábban mereven szétválasztott tudományterületek és kutatás típusok is mind inkább összefonódnak. Svájc ambiciózus kutatáspolitikai elképzeléseinek megvalósulása némi késedelmet szenvedhet a kényszerű takarékossági intézkedések miatt. = Neue Zürcher Zeitung, 1992.nov.24. 11.p.

Next

/
Thumbnails
Contents