Kutatás-Fejlesztés – Tudományszervezési Tájékoztató, 1992
1-2. szám - Figyelő
42 Nagy-Britanniában 1992-ben a felsőoktatás költségvetése 8,5 %-kal nő tekintettel a hallgatói létszám növekedésére. John Major felhívta a Felsőoktatási Finanszírozási Tanács figyelmét, hogy a kutatási költségvetést is ennek megfelelően növelje. Ennek értelmében 1992-ben az egyetemi kutatásra 740 millió font jutna. = New Scientist /London/,1991.dec.14. ll.p. * * * 1991 októberében hosszú töprengés után úgy döntöttek, hogy a Szovjetunió Tudományos Akadémiája orosz akadémiává alakul. Ezzel sorsukra maradtak ugyan az orosz köztársaságon kívüli tudományos központok és intézmények, de az alapkutatás oroszlánrésze gyakorlatilag megmenekült. Ebben az esetben természetesen Oroszországnak kell állnia a számlát is, ezért aztán Jelcin nem is sürgette a SZUTA helyzetének végleges rendezését. Különben is megalakult már az év folyamán egy új orosz akadémia, megválasztotta 200 tagját és az eredeti elképzelések szerint a SZUTA égisze alatt folytatta volna tevékenységét. Mivel a Szovjetunió megszűnt, a SZUTA ügyében is lépni kellett. Jelcin november elején hajlandónak mutatkozott átvenni az intézményt és tervei szerint az új orosz akadémia három részből áll a jövőben: az egykori SZUTA intézeteiből, az év folyamán megszervezett orosz akadémiából, valamint az akadémiai intézetek kutatói konferenciájából. Ez a harmadik szervezeti egység még csak papíron létezik, megalakításának célja egyrészt a régi akadémiai hierarchia lebontása, másrészt a kutatás piaci igényekhez igazítása. = New Scientist /London/, 1991.dec.14. ll.p. * * * A New Scientist Csurgay Árpád főtitkárhelyettesre hivatkozva beszámol arról, hogy Magyarországon megkezdődik az akadémiai és egyéb, a kormány irányítása alatt álló tudományos intézetek értékelése. Ebben a munkában 122 értékelő bizottság keretében 5 000 kutató fog részt venni, tehát szinte mindenkit mobilizálnak, aki „számít" a tudományban. Tervezik továbbá egy, az akadémiától független kutatási tanács létrehozását, mely az egységes, országos kutatási stratégiát dolgozná ki. A reformok egyik legfontosabb célja, hogy Magyarországon tartsák a fiatal tehetségeket. = New Scientist /London/,1991.dec.14. ll.p. * * *