Kutatás-Fejlesztés – Tudományszervezési Tájékoztató, 1992

1-2. szám - Figyelő

34 memória projektum 1995-re kívánja produkálni azt a versenyképes gyártástech­nológiát, amellyel a 0,3 mikron méretű, 64 megabites memóriachipek előál­líthatók. A második projektum a speciális alkalmazású chipek előállítását veszi célba, a harmadik pedig a jelenleg igen magas előállítási költségeket kívánja jelen­tős mértékben csökkenteni. A harmadik alprogram arra a felismerésre épül, hogy a fejlett mikroelekt­ronikában a gyártás eszközei és az anyagok épp olyan fontosak, mint maga a tech­nológia. Európában ezen a területen viszonylag nagy számú kis cég működik, melyeknek közös problémája volt, hogy nem lévén elegendően nagy európai chiptermelő ipar, a világpiacon a sokkal versenyképesebb japán és amerikai cégekkel kell a ringbe szállniuk. A Technológia alprogram megvalósulása ezeknek a cégeknek is előnyös, és biztosítja, hogy a JESSI a mikroelektronikai szektor valamennyi szintjén megújulást hozzon. Végül, de nem utolsósorban a negyedik alprogram a hosszú távú alapkutatá­sokat öleli fel. Az alapkutatástól várják azoknak az elvi technológiai problémáknak a megoldását, melyek a másik három alprogramban felmerülnek, valamint a JESSI lefutása utáni időszak új koncepciójának és technológiájának kidolgozását. A JESSI tevékenységében azok a kutatók, mérnökök és gyártók vesznek részt, akiket a cégek és az intézetek a program tervezésével, megvalósításával bíz­tak meg. A stratégiai döntéseket a legfelső szinten a JESSI tíz tagú választmánya hozza meg. Mind a négy alprogramnak saját igazgatósága van, ezek teszik közzé a pályázati felhívásokat, értékelik a jelentkezőket és továbbítják a megfelelőket a választmányhoz. Működik még egy JESSI bizottság is, ahol a programot támogató kormányszervek egyeztetik tevékenységüket. A JESSI működéséről, a csatlakozási lehetőségekről a müncheni JESSI Office ad információt (Elektrastrasse 6a D —8000 München 81, Germany). The four links in the JESSI chain. = Eureka News /Bruxelles/, 1991.11.no. 8 —9.p. B.J. Új EUREKA projektumok Az 1991. évi hágai miniszteri konferencián 212 új projektumot szavaztak meg. Az orvosi technológiák és biotechnika szektora kapja a legnagyobb költ­ségvetési támogatást, 284 millió ECU-t. A 27 új projektum két nagy téma köré csoportosul: mezőgazdasági és élelmiszertechnológia, orvosi és gyógyszertechnoló­gia. Az igazsághoz tartozik, hogy a legnagyobb költségvetéssel elfogadott projek­tum, a PARTIPRO (90 millió ECU) mindkét témakört érinti. Az olasz, spanyol és brit cégek által végzett munka génmérnöki technikákkal kísérli meg fehérjék előállítását orvosi és mezőgazdasági hasznosításra. Az orvosi és gyógyszerészeti tech­nológiák témakörében kiemelkedő jelentőségű az EU 633-PROPLANT projek-

Next

/
Thumbnails
Contents