Kutatás-Fejlesztés – Tudományszervezési Tájékoztató, 1992

3-4. szám - Szemle

SZÁNTÓ BORISZ: MODELLVÁLTÁS ÉS INNOVÁCIÓELMÉLET Modellváltás. Vissza a múltba? A társadalmi rendszerváltás az eddig követett modell feladását és új modell választását jelenti. Megváltoztatjuk cselekvéseink modelljét, ki tudatosan, ki öntudatlanul, akaratlanul. Sokan érzik úgy — és joggal -, társadalmi modellünk változhatna jóval hatékonyabban, gyorsabban, a világ fejlett országaihoz jobban igazodva, tehát tudatosabban is, saját távlati célkitűzéseinkhez ki tudnánk választani a legmegfelelőbbet, és volna akaraterőnk is a megvalósításhoz. Akkor volna ehhez igazán erőnk, ha be akarnánk bizonyítani, hogy - például a műszaki fejlesztés, de a termelékenység terén is - az eddigieknél többre és jobbra vagyunk képesek, ha hitünk és vágyunk megmutatni a világnak, hogy az elsők között van a helyünk. A szomszéd zöldebb kertjét lehet vonzónak tekinteni és modellünknek választani, de modellértéke nem a kertnek, hanem annak a tudásnak és tevékenységnek, a funkcionálás paradigmájának van, amely az eredményt szülte. Elegendő-e, ha - jobb híján — felhagyunk a régi tevékenységgel és a szomszéd bevált társadalmi szerkezetét és viszonyait utánozva újraszabályozzuk jogviszonyunkat a kerthez, no meg egymáshoz? Bizonyos fokig elegendő, mert idővel ez is megszüli az új paradigmát. Kertünk zöldebb lesz, de lassabban, mint szeretnénk, és aligha lesz a legzöldebb. Amikor megingathatatlannak érzett társadalmi modell tudatában éltünk és ítéltük meg, mi a jó és mi a rossz, az emberek általában azért viszolyogtak az újfajta paradigmát sürgető és bizonyító elmélettől, mert az megszokott problémalátásukat és cselekvési sablonjukat kérdőjelezte meg. Miért volna szükség bármiféle folytonos változtatásra, innovációra, ha jó, amit leszünk? Felülről ösztönzött, egységesnek érzett és tömegesen gyakorolt viselkedési paradigma birtokában az ilyen zavaró elméletet könnyű volt félresöpörni. Elegendő volt megvonni szószólójától a szót a konferencián vagy elvetni a publikációt, ha meg szívósan kitartott mondanivalója mellett, el lehetett azt bagatellizálni: „fontos, persze, de van fontosabb is ...". A sziklaszilárdnak hitt modell elvesztése és a stabilnak érzett értékrend felborulása, a sajátnak és előrevivőnek tekintett modell hiánya, a válságos állapot sem ébreszti fel az igényt az új elmélet iránt. Kritikus helyzetben új, követhető modell vagy hozzá vezető elmélet nélkül az emberek általában a rég elfelejtett modelljeikhez kapnak, visszalépnek, még ha ez kiábrándultsággal is jár. A bizonyosnak érzett mintát keresik elő ösztönösen az emlékezetükből, hagyó-