Kutatás-Fejlesztés – Tudományszervezési Tájékoztató, 1990

1. szám - Figyelő

62 Tudományos intézetek teljesítményének becslése Dél-Afrikában A kutatóintézetek színvonalának értékelése közismerten nehéz. A fő kérdés, milyen kritériumok alapján lehet megítélni, egy tudományos intézet alacsony vagy magas színvonalon végzi-e a munkáját. A sokféle értékelési szempont szerint végzett egymástól eltérő mérési eljárások azonban általában nagyon közeli eredményekre jutnak. Ezt a jelenséget először egyes tudósok munkásságának értékelése kapcsán figyelték meg. Akár a kvantitatív mutatók szerint értékelték a kutatókat, akár úgy, hogy a szakmán belül közvéleménykutatást végeztek, akár más „puha" vagy „kemény" becslési skála mentén folyt a minősítés, nagyjából ugyanazok a tudósok kerültek a nagyra értékelt és a kevésbé értékelt kategóriákba. Általában a publikációk nagy száma, a gyakori idézet a színvonalas kutatók sajátja. A számszerűsíthető teljesítmény és a nem mindig számszerűsíthető szakmai megítélés hasonlóan rangsorolja a kutatók munkásságának színvonalát. Pouris megpróbál ta ellenőrizni a dél-afrikai kutatóintézetek példáján, hogy vajon hasonlóan konzisztens minőségi skálák az intézmények esetében is ugyanúgy kialakíthatóak-e, mint az egyes tudósok esetében. Az intézményeket két szempont szerint rangsorolta: a tudományos közélet ítéletei alapján és a számszerűsíthető intézeti output mérése révén. Dél-Afrikában a Tudományos és Ipari Kutatási Tanács dönt a kutatások finanszírozásáról, mégpedig a kutatók kvalitásai alapján. A pályázatot benyújtó kutatók kvalitásainak megítélését tizenegy, egyenként három tagú bizottságra bízzák. Ezek a bizottságok hat kategóriába osztják a pályázó kutatókat. Az első két kategóriába azok tartoznak, akik nemzetközileg is magas színvonalon végzik munkájukat. A harmadik csoportba soroltak szintén tehetségesek és támogatásra javasoltak. A negyedik csoportba azok tartoznak, akik fiatalok és még nem tehettek szert nemzetközi reputációra, de tehetségesek és támogatandók. Az utolsó két csoportba azokat teszik, akikben nem látnak fantáziát. 1988-ban a pályázó 900 kutató közül 500 kapott támogatást. A hatféle kategóriába osztott kutatói minősítéseket felhasználva az intézményeket is rangsorolták aszerint, hogy a magas minősítési szintre soroltak közül hányan dolgoznak az illető helyen. Mások szerint az intézmények minősítésére egyéb mutatószámokat is segítségül kell hívni. Az output egyik mérőszáma a publikáció. Bár a publikációk áradata devalválja az egyes írások megjelenésének fontosságát, a tudományos hatás elérése érdekében a kutatási eredményeket mégiscsak nyilvánosságra kell hozni. A publikációk számánál megbízhatóbb mérőeszköz lehet, hogy az illető szerzőre hányszor hivatkoztak mások. A dél-afrikai értékelési kísérlet ezért a Science Citation Index adataiból indult ki. Eszerint azok az intézmények kerülnek előkelőbb pozíciókba, amelyek munkatársai a fontos lapokban legtöbbet publikáló szerzők között vannak. A két besorolás szerint a szakértői vélemények alapján kialakuló sorrend és a publikációk számából adódó sorrend nagyjából azonos volt. Ez nem azt jelenti, hogy a két rangsorolás alapján megbízhatóbban el lehet dönteni, hogy az intézményekben milyen színvonalú kutatómunka folyik. A két rangsorolá-