Kutatás-Fejlesztés – Tudományszervezési Tájékoztató, 1990
1. szám - Tartalomjegyzék
35 A kérdésinek van egy elméleti és egy gyakorlati aspektusa. Az elméletről itt most nem lesz szó. Csak általános összegzésre korlátozódunk. Tulajdonképpen arról van szó, hogy a tudomány térbeli fejlődését objektív szükségszerűségként kell értelmezni, amelyet a tudományos termelés saját logikája határoz meg kapcsolatban állva a társadalmi intézményesülés folyamataival. A tudomány területi fejlesztésének lehetőségét és konkrét irányát a társadalmi mechanizmusok mozgása közvetíti. A tudomány dekoncentrálódását teljesen és tartósan nem lehet megakadályozni. Lehet fékezni, gyorsítani, akár konkrét formát is ölthet, bizonyos regionális irányultságot is kaphat. Vagyis, ezen a síkon a tudomány úgy fog szerepelni, mint a társadalomirányítás tárgya, a tudomány telepítésének problémakomplexuma pedig betagozódik a tudománypolitika struktúrájába. A tudománypolitika az adott periódus tudományfejlesztési feladatainak és céljainak meghatározásakor figyelembe veszi a rendelkezésre álló erőforrásokat, a lényeges tudományszervezési tendenciákat, és e különböző tényezők egyensúlyára törekszik. A gyakorlatban éppen ebben a stádiumban lépnek működésbe a tudományos potenciál elosztásának gazdasági imperatívuszai, amelyek az anyagi termelés tudományos megalapozásának szükségességéből fakadnak azokon a területeken, amelyeket távlatilag gazdasági fejlesztési övezetnek minősítenek. A gazdasági tényezők abszolutizálása elkerülhetetlennek tűnik. Először, mert ha a kifejezetten tudományos igények meghatározó szerepe nem is derül ki a tudománypolitikai alapvetésből, mintegy a háttérből, a gazdasági érvelés árnyékából akkor is megnyilvánul a gyakorlati megvalósításban. Másodszor, mert a tudománypolitika mégiscsak politika. És mint bármely más politika, függetlenül a tárgyától, mindenképpen kifejezi a társadalomfejlesztés átfogó célkitűzéseit, hiszen az általánosságok mögött a kitűzött célok elérésének konkrét útja húzódik meg. Ezek valóságos hierarchiája alapvetően különbözhet a falragaszok deklarációitól. A tudománypolitika természetesen figyelembeveszi az ország társadalmi és gazdasági igényeit, és ezekhez rendeli a népgazdasági feladatok megoldásához szükséges tudományos megalapozás variációit. De mindig csak abban az értelemben, és annak a paradigmáinak a keretei között, amelyhez az ország vezetése igazodik. Ráadásul, lévén a belpolitika része, a tudománypolitika nem teheti meg, hogy ne szolgálja a fennálló rend törekvéseit pozíciójának megerősítésére és politikai megszilárdítására. Ily módon a tudománypolitika a konkrét társadalomban távolról sem csupán kifejezetten tudományos és gazdasági feladatok megoldására irányul, hanem a politikai feladatok megoldásának is eszköze. Ebből következik egyrészt, hogy a tudományfejlesztés különböző — pusztán tudományos, társadalmi, gazdasági, politikai — tényezőinek vektorai messze nem mutatnak egy irányba. Másrészt, a tudományfejlesztési stratégia megváltozása mögött rendszerint komoly politikai mozgások rejtőznek. Az irányelvek 3/ Artemov,E.T. — Vodi(ev,E.G:. Social'no-èkonomiéeskie faktory stanovleniânauki как social'nogoinstituta. (Sociokul'turnye predposylki èffektivnosti nauènoj deâtel'nosti) Moskva, 1988. 10— 1 3.р. Artemov,E.T.—Vodiíev,E.G:. Social'no-èkonomiieskiefaktoryinstitucionalizaciinauki. (Naucno-tehniéeskij progress i nauőnoe tvorèestvo). 1. Sverdlovsk, 1988. 75—79 .p.
