Kutatás-Fejlesztés – Tudományszervezési Tájékoztató, 1990
2. szám - Tartalomjegyzék
144 Az igazolások a Pázmány Péter Tudományegyetemen kezdődtek meg. 1945. március 7-én az egyetemi tanács a BNB kezdeményezésére hét professzort fosztott meg állásától: 4 Bálás Károlyt, Boros Józsefet, Brandenstein Bélát, Burger Károlyt, Darányi Gyulát, Magyar Zoltánt és Orsós Ferencet. 5 Bálás Károly a népesedési és jövedelemelosztási kérdések, a tőkekamat elmélet, a szociálpolitika és a pénzügytan területén végzett kutatásokat, politikailag jobboldali nézeteket vallott, 1939-ben a Magyar Élet Pártja programjával országgyűlési képviselővé választották. Darányi Gyulának a szerológia és az immunitás területén elért eredményei eltörpültek jobboldali politikai múltja mellett. Az orvoskar igazoló bizottsága nem igazolta és kényszernyugdijazásra ítélte Bakay Lajos sebészt, vezető állásra alkalmatlannak nyilvánította és áthelyezte Balog Sándor bakteriológust és Hainiss Elemért, a gyermekgyógyászat tanárát. Állásától megfosztotta Balogh Ernő akadémikust (kórbonctan), valamint Tátrallyai Wein Zoltánt (orr-fül-gégészet). Igazolta a bizottság Beznák Aladár (Élettani Intézet), Balogh Károly (Fogászati Klinika), Ratkóczy Nándor (Röntgen Intézet), Ádám Lajos (Sebészeti Klinika), Lipták Pál (Gyógyszerészeti Intézet) professzorokat. 6 Meg kell jegyezni, hogy Bakay Lajos a nyelőcsőszűkületek plasztikai megoldásával, a csonttuberkulózis gyógyításával és a vegetatív idegrendszer sebészetével kapcsolatos kutatásaiban komoly eredményeket ért el. Politikai tevékenysége abból állt, hogy 1939-től a Felsőháznak és az Orvosi Kamarának is tagja volt. Balogh Ernő akadémikus jelentős eredményeket ért el a patológiában és nemzetközileg elismert rákkutató volt. Bakay professzor fellebbezett az egyetemi igazoló bizottság döntése ellen. 7 Májusban a szegedi és debreceni egyetemen is megkezdődtek az igazolások. 8 Az igazolási eljárás előtt azonban a politikai rendőrség szélsőjobboldali nézetei miatt letartóztatta Fazekas Sándort, a debreceni egyetem orvostudományi karának magántanárát. 9 Ugyancsak Debrecenben április végén antiszemitizmus vádjával letartóztatták Kovács Ferenc professzort, a Nőgyógyászati Klinika igazgatóját. 1 0 A Szálasi-érában tanúsított magatartása miatt a VKM állásából felfüggesztette Csilléry András egyetemi tanárt," akit két professzor társával, Hüttl Tivadarral és Borsos-Nachtnebel Ödönnel együtt nem vonhattak felelősségre, mivel nem tértek 4. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem története. Szerk. Sinkovics /. Bp.l972,ELTE. 20.p. 5. Népszava, 1945. március 13. 6. Szabad Nép, 1945. május 8. 7. Szabad Nép, 1945. szeptember 13. 8. Magyar Közlöny, 1945.31., 32.no. 9. Szabadság, 1945. május 29. 10. Tiszántúli Népszava, 1945. április 29. 11. Magyar Közlöny, 1945.31.no.