Kutatás-Fejlesztés – Tudományszervezési Tájékoztató, 1986
1. szám - Figyelő
45 tatók ugyan többnyire megkapják az engedélyt, de fiatal diplomás mérnökök —köztük a Svájcban végzett külföldiek— a legritkább esetben vállalhatnak munkát a jelenlegi rendelkezések szerint. A kutatási költségvetés növelése mellett szükséges a kockázati toké növelése is. Svájcban az adópolitika nem kedvez a kutatási-fejlesztési vállalkozásoknak. Javitani kell az egyetemek és az ipar kapcsolatát, megfontolandó egy kutatási vagy technikaügyi tárca létesítése, amely elrendelhetné és véghezvihet né a súlyponti kutatási területek hosszú távú fejlesztését. Nem mellékes a közvélemény megnyerése sem, hiszen sok helyen szkepszissel fogadják a technikai újításokat. Svájc és általában Nyugat-Európa rendelkezik néhány előnnyel az amerikai és japán versenytársakhoz képest. Az oktatási rendszer fejlettebb az amerikainál, a technika tudományosan m e g a 1 a pozottabb, mint Japánban, és némileg gördülékenyebb az egyetemi kutatás eredményeinek ipari alkalmazása. Színvonalas a vállalatvezetés és a kutatásirányitás, és NyugatEurópa több kvalifikált szakembert vonz, mint Japán. — SPEISER, A.P.: Europäische Technik zwischen den Polen Amerika und Ferner Osten. = Neue Zürcher Zeitung, 1985.febr.27. 30.p. Az olasz tudomány és a "Rubbia effektus" Az olasz Magfizikai Kutató Intézet 1985-ös költségvetését jelentős mértékben befolyásolta az a tény, hogy Carlo Rubbia megkapta a fizikai Nobel-dijat. Ez illusztrálja az olasz tudományos élet erejét és gyengeségét: a tudományos tevékenységet erőteljesen befolyásolják a személyi kapcsolatok. Ebből ered, hogy nem érvényesülnek azok a kutatócsoportok, melyeket nem nagynevű, felkapott kutatók vezetnek. A gyakori földrengések miatt pl. logikus lenne a szeizmológiai kutatások előtérbe helyezése, ez azonban nem történik meg. A tudományös életet ugyanugy, mint a gazdaságot a "zebra" jelenség jellemzi: egyes területek kiemelkedő eredményei mellett mások jelentéktelenek. Olaszország a társadalmi össztermék 1,3 %-át fordítja kutatásra és fejlesztésre — kb. feleannyit, mint a fejlett ipari államok. Luigi Granelli, kutatási és technológiaügyi miniszter legfőbb feladatának a költségvetés növelését tekinti: a K+F ráfordításoknak 1990re el kellene érnie a társadalmi össztermék 2,5 %-át. Az olasz kutatóbázis fejlesztésének azonban nem a pénzhiány a legfőbb akadálya, hanem az, hogy kevés az olyan tudós, aki hatékonyan el tudná költeni az adott költségvetési keretet. A kutatás legjelentősebb állami szervezete, a CNR /Országos Kutatási Tanács/ bibliometriai és tudománymetriai adatokkal bizonyítja, hogy a kutatók produktivitása és az egy kutatóra jutó ráfordítások tekintetében az olasz tudomány előkelő helyet foglal el.
