Kutatás-Fejlesztés – Tudományszervezési Tájékoztató, 1986

1. szám - Szemle

26 mányos és Ipari Kutatási Tanács tevékenységének értékelése. Ezekben az értékelésekben a statisztikai adatokat /pénzalapok, munkaerő és tevékenység/ kiegészítették a K+F projektumok tudományos, műszaki és gazdasági sikeréről, társadalmi hatásáról és a szervezetek átfogó teljesítményéről készült interjúk. KVANTITATÍV MÓDSZEREK A kvantitatív módszerek közös vonása, hogy megkísérlik az értékelési elemeket szisztematikusan kezelni, s mennyiségileg elemezni. A legtöbb módszer a K+F vagy a tudományos és műszaki rendszerek értékét a gazdasági haszonnal próbálja kifejezni. A különféle projektumok gazdasági és társadalmi következményeit meghatározó vagy a projektumokat kiválogató módszereket a műszaki vagy innováció-orientált K+F ex ante értékelésére munkálták ki; ilyenek a teljes gazdasági megtérülést, a kifizetődőséget vagy a nettó társadalmi hasznot kiszámító eszközök, a költség/haszon és költség/hatékonyság elemzések, a megtérülési arányok kiszámítása, és a különféle "fa"-technikák /döntésfa, relevancia-fa/. A költség/haszon elemzés alapelvét — az előnyök és hátrányok összevetését a projektumok hasznosságának megállapítására — az teszi problematikussá, hogy a különféle költség- és haszontényezők összemérhetetlenek, és pénzügyileg sem kifejezhetők. Ez különösen érvényes a teljesítmény-faktorokra, amelyek természetük folytán nem alkalmazhatók elemzés céljára. Bizonyos fokig minden kvantitatív módszer közös hibája, hogy feltételezésekre épülnek, s nem támaszthatók alá a K+F tevékenységek és hatások hozzáférhető adataival. A tudományos és technikai multa tószámokat /indicators/ az ex post értékelés eszközeként dolgozták ki: a K+F tevékenységek, a műszaki változás, valamint az országos K+F inputok makroszintű hatékonyságának értékelésére. Kidolgozásuk iránt az érdeklődés a hetvenes években erősödött meg, amikor az állami K+F ráfordítások növekedése lelassult, s felmerült a pénzösszegek hatékony felhasználásának igénye. A tudományos és műszaki mutatószámok kimunkálásával először az amerikai Országos Tudományos Alapítvány /NSF/ jelentkezett, mely 1972 óta két évenként készíti el a "Tudományos mutatószámok jelentése a kongresszusnak" c. kiadványt. Az OECD az elmúlt években több szemináriumot hivott össze e témában /pl. a Tudományos és Technikai Mutatószámok Konferenciáját 1980-ban/. A tudományos és műszaki mutatószámok nem képeznek önálló értékelési módszert, de adatbázist szolgáltatnak. Nem alkotnak konzisztens mérési rendszert, s nem is alapulnak egységes kutatási hagyományokon. Főként a feltalálási, ujitási, műszaki változási és nemzetközi versenyképességi elméletekre épülnek, magukba foglalják az ujitási, szabadalmi és termelékenységnövekedési mutatószámokat, valamint a technológia-intenziv termékek kereskedelmének és a műszaki fizetési mérlegek indikátorait. Felhasználják a tudományelmélet és a tudománypolitika ismeretanyagát és a bibliometria mutatószámait is.