Kutatás-Fejlesztés – Tudományszervezési Tájékoztató, 1985

1. szám - Szemle

35 szoraikat, többé-kevésbé azonosak kísérleti berendezéseik. Az esetenként fellelhető minőségi különbségek egy-egy jó professzornak vagy erős kutatócsoportnak tulajdonithatók, s a feltételhez kötött finanszírozás ezt a fajta eltérést erősítené. A nem hivatalos cél az, hogy minden egyetemen a kutatások felét a feltételhez kötött finanszírozási alapból fedezzék, a másik felét a korábbihoz hasonlóan automatikusan elosztott öszszegből. Sokan attól tartanak, hogy két-három év múlva azokon az egyetemeken, melyeken most még csak pár projektum kap feltételhez kötött támogatást, csökkenteni fogják az automatikusan folyósított pénzalapokat. A máskülönben igen független holland egyetemek tartanak a kormánybeavatkozás növekedésétől. A konzervatív kormány nem is titkolja, a kutatási alapok újra elosztásával bizonyos prioritásoknak kedvez. EGYETEMEK A hetvenes évek közepéig a holland egyetemi kutatók "élték világukat". Nem szűkölködtek sem helyiségekben, felszerelésekben, sem segédszemélyzetben. A delfti műegyetemen pl. két technikus jutott egy kutatóra! Az első csökkentések az olajválság után jelentkeztek. A szocialista többségű kormány 1 %-os költségvetésnövekedést irányzott elő, ami az egyetemek számára tulajdonképpen befagyasztást jelentett. 197778-ban az uj konzervatív kormány az egyetemi költségvetést 1 %-kal csökkentette, ami főként az épületeket, anyagokat, kutatási berendezéseket és számitógépeket érintette. 1979-ben a minisztérium ugy döntött, nem kompenzálja az inflációt, s ugyanez volt állásfoglalása 1980-ban és 1981-ben is. A helyzetet 1981-ban tovább súlyosbította, hogy a költségvetést ténylegesen csökkentették 60 millió holland forinttal /2 %/, 1982-ben pedig további 10 %-kal. Ez a csökkentés már az alkalmazottakat is érzékenyen érintette. A minisztérium elvei szerint a csökkentéseknek meg kell kímélniük a kutatást, azaz az oktatásban kell jelentkezniük, csökkentve az egy hallgatóra jutó tanórákat; a csökkentést szelektálva, a minőségi szempontok figyelembevételével kell végrehajtani; a szelekciós döntés felelős ségét azonban a kormány nem vállalja. A leckét az egyetemeknek adták fel! Differenciálniuk kellett, s tudomásukra hozták, ha erre nem hajlandók, a miniszter fog dönteni helyettük. Hat hónapba tellett, amig az egyetemi bizottságok megegyezésre jutottak, s eldöntötték hol csökkentsenek, hol összpontosítsák az erőforrásokat, hol zárjanak be, hol vonjanak össze tanszékeket. Az egyetemek demokratikus szervei nem értettek egyet a tanácsokkal, s ekkor a miniszter maga vette kézbe a javaslatokat, saját stábjával hozta meg a döntést. 1983 novemberében a miniszter minden egyetemnek szerződést ajánlott, a csökkentések és Ígéretek feltüntetésével. Két egyetemi tanács, az amsterdami és a delfti utasította igazgatótanácsait: ne irják alá a szerződést. A miniszter nem hátrált meg, hanem kijelentette: egyszerűen nem fogja folyósítani az általa megszüntetésre itélt 34 tanszék pénzalapjait!