Kutatás-Fejlesztés – Tudományszervezési Tájékoztató, 1985

2. szám - Szemle

140Ami a létszámot illeti, a három kördiagramm mutatja a tudósok és mérnökök koncentrálódását a fejlett országokban. Ez azt jelenti, hogy a fejlett országok ellenőrzik, biztosítják a K+F emberi erőforrásainak kilenc tizedét, főként ők hozzák létre és alkalmazzák a tudományos ismereteket, miközben a fejlődő országok felzárkózásának üteme igen lassú. A népesség számának alakulásával összevetve az adatokat még szembetűnőbb az aránytalanság: 1970-ben a világ népességének 72 %-a , 1980-ban 75 %a élt a fejlődő országokban, tehát a világ népességének egy negyedét kitevő fejlett országokhoz tartozik a világ teljes kutatói állományának kilenc tizede. A K+F ráforditások megoszlása a fejlett és fejlődő országok között hasonló, ha nem még hangsulyozottabb aránytalanságokat mutat. 1970-ben a világ összes K+F ráfordításának 97,7 %-át a fejlett országok eszközölték, 1975-ben részarányuk 96,1 %-os, 1980-ban 94- %-os volt. A vizsgált évtized alatt a fennálló aránytalanságok ellenére jelentősen nőtt a fejlődő országok részaránya a világ K+F potenciáljáoan: a ráforditások terén 2,3 %-ról 6 %-ra, a létszámok terén 7,9 %-ról 10,6 %-ra. Felmerül a kérdés: kielégitő-e ez a fejlődési ütem, s ha folytatódik a jelenlegi tendencia, elérhető-e belátható időn belül valamiféle egyensúlyi állapot? A kutatók létszáma a fejlődő országokban tiz év alatt majdnem megduplázódott: 92 %-kal növekedett, a növekedési ráta a fejlett országokban sokkal alacsonyabb: 40 % volt. Ha viszont a növekedés abszolút nagyságát szemléljük, a fejlett országokbeli létszámnövekedés 975 500 főt jelent, ami több mint kétszerese az összes fejlődő ország 1980-as adatának /397 000 fő/. A kutatók létszáma a fejlett országokban évente mintegy 100 000 fővel emelkedik, a fejlődőknél 20 000 fővel. Azaz a kutatók abszolút számát tekintve a fejlett országok K+F létszámnövekedése a fejlődő országok kutatási állománya növekedésének mintegy ötszörösére tehető /ld. 2.ábra/. Észrevehető az egyes szélesedő szakadék a két alsó görbe között. Ha ezek a fejlődési ütemek extrapolálhatók, akkor a fejlődő országok K+F potenciálja soha nem éri utol a fejlett országokét, azaz a fejlődő országok jelenlegi fejlődési üteme nem garantálja a belátható jövőben a K+F emberi erőforrások kiegyensúlyozottabb elosztását. A K+F ráforditások terén a kiegyensúlyozatlanság még szembeötlőbb. A világ K+F ráfordításai 1970 és 1980 között több mint háromszorosukra nőttek. Eltekintve az infláció hatásától a fejlett országok egyre többet fordítanak a K+F tevékenység finanszírozására. Ez látható a görbék meredek emelkedéséből, különösen a 70-es évek második felében. Ezzel szemben a fejlődő országok K+F ráfordításai — bár jelentős, évi átlagos 24- %os növekedési rátát mutatnak — viszonylag állandó szinten maradtak. A tényleges adatokat vizsgálva látható, hogy bár a fejlődő országok K+F ráfordításainak éves átlagos növekedési üteme kétszerese a fejlett országok hasonló adatának /24-,2 % ill. 12,4%/, a fejlett országok K+F ráfordításainak éves növekedése abszo lut mértékben 12-szerese a fejlődők hasonló adatának. A K+F mutatók a "hólabda-effektus"-t követik: minél nagyobb a "csucs-érték", annál tcbb uj emberi és anyagi erőfeszítést, ráfordítást sziv magába a K+F tevékenység. A különbség igy tovább nő, hacsak nem hivnak életre olyan globális és regionális mechanizmusokat, amelyek le-