Kutatás-Fejlesztés – Tudományszervezési Tájékoztató, 1984

1. szám - Szemle

37 macsoportszintü tervezését-beszámoltatását, finanszírozását és —a kutatómunka értékelésével összhangban— az intézeti dolgozók jutalmazását. Ez a működési rendszer az akadémiai intézetekben úttörő vállalkozás volt. Enélkül a szabályozórendszer nélkül az intézet neip állhatta volna azt a kihivást, amit az egyre nehezedő gazdasági körülmények okoztak. A működési rendet 198l-ben a külső körülményekhez, rendeletekhez, szabályozókhoz kellett igazítani, az évek során felhalmozódott tapasztalatok alapján át kellett formálni. Az 1982-től érvényes uj működési rend az intézet kutatási osztályait tekinti a szabályozás elemeinek és a tevékenységet "input-output" rendszerben szabályozza. Inputnak tekinti az egyes osztályok rendelkezésére bocsátott szellemi és anyagi erőforrásokat, outputnak pedig a tudományos publikációkat, előadásokat, beszámolókat, a szabadalmakat, a tudományos értekezéseket, a vállalati és egyéb forrásból származó árbevételeket, illetve ezek nyereségét — ezzel összefüggésben a szerződéses munkák teljesítéséről készített beszámolókat, az előállított anyagokat, berendezéseket; a képzést és továbbképzést, a hazai tudományos közéletben való részvételt, az intézet érdekében kifejtett tevékenységeket . A rendszer létrehozói arra törekedtek, hogy minél objektívebbé és számszerüsithetőbbé tegyék mind az input, mind az output tényezőit. További fontos szempont volt, hogy a rendszer tudományos és gazdasági eredményekre egyaránt orientáljon, a lehetőségek szerint áttekinthető legyen, és a résztvevők, vagyis az intézet dolgozói megértsék, elfogadják és támogassák bevezetését és működését. A rendszer egyik lényeges eleme a tudományos к u tatómunk.a eredményességének mérése. Ennek a működési rendben két területen van szerepe: az osztályok finanszírozásában és a kutatómunka jutalmazásában. Az a tény, hogy a tudományos kutatómunka teljesítménye a kutatási témák részére nyújtott anyagi támogatás mértékének megszabásában fontos szerepet játszik — szinte egyedülálló az akadémiai kutatóintézetekben. A legtöbb kutatóhely ugyanis az állami költségvetési támogatást egy jól-rosszul megbecsült összeg alapján kapja /amit legtöbbször ah intézmény megalapításakor a tényleges költségek fedezésére állapítottak meg, s azóta ezt az összeget szerették volna az intézetek felfelé, a főhatóság pedig lefelé módosítani/, amit aztán a legtöbb helyen nem a kutatások költségigényeiből levezetve osztanak szét, hanem kutatónként szabnak meg. Az egyes főirányok, programok kijelölése, majd az azokba való, "bekerülés" —ami a "külön" támogatások elnyerésének legjobb utja— szükséges és jogos tényezőkön tul személyes kapcsolatoktól, esetlegességektől is függ. A KKKI esetében a kutatások differenciált finanszírozása valósul meg azáltal, hogy az MTA-támogatás 30 %-át /1984-től 40 %-át/ a kutatási osztályoknak a tárgyévet megelőző három évben nyújtott tudományos publikációs teljesítménye alapján osztjuk szét.