Kutatás-Fejlesztés – Tudományszervezési Tájékoztató, 1983

1. szám - Szemle

19 A PRIORITÁSOK KIVÁLASZTÁSA A tudománypolitikai elvek közé sorolhatók a prioritások kiválasztásának szempontjai. Az alapvető kérdés tartalmi és módszertani: mit és milyen alapon részesítsenek előnyben más feladatokkal szemben? A feldolgozott nemzeti beszámolókból és összefoglaló anyagokból kiindulva megállapítható, hogy a prioritások kiválasztása szempontjából négy —olykor átmeneti formákban jelentkező— magatartástípus jellemzi a fejlett országokat. A legfőbb társadalmi prioritásokat a kormány fogalmazza meg, és ha van a kormánynak tudománypolitikai tanácsadó szerve /általában van/, akkor az fordítja le a kiválasztott társadalmi prioritásokat a kutatás nyelvére. Ezek a prioritások általában hosszúlejáratú а к , tükröződnek a különböző fejlesztési programok egy részében is, a kutatás csupán megvalósításuk egyik eszköze /Ausztria, Finnország, Kanada, Lengyelország, Szovjetunió/. Központilag megfogalmazzák ugyan a társadalmi prioritásokat, de csak különböző áttételeken keresztül bontják le a K+F szférára. Ez alól kivételt képez a hadiipar és az űrkutatás, ahol közvetlen irányítás érvényesül. Ilyen megoldásokkal találkozunk pl. Dániában, Izraelben, Jugoszláviában és az Egyesült Államokban. Nem határozzák meg pontosan a társadalmi prioritásokat, bár az ország politikájából lehet következtetni ezekre; inkább irányelveket és bizonyos gazdasági célokat tűznek ki. A kutatást irányító szervek az általános politikai, gazdaságpolitikai elvek, a kulturális szükségletek, a tudomány fejlődési tendenciái és a rendelkezésre álló erőforrások alapján jelölik ki a legfontosabb K+F feladatokat /Bulgária, Írország/. Központilag sem a társadalmi, sem a tudománypolitikai prioritásokat nem határozzák meg. Az alapkutatások terén a kutatók, az alkalmazott kutatások és a fejlesztés esetében a minisztériumok, vállalatok, esetleg tanszékek jogosultak a prioritások megállapítására /Nagy-Britannia, Svájc/. 9/ Más metszetben vizsgálva a prioritások kiválasztásának mechanizmusát az a megállapítás szűrhető le, hogy ezt elsősorban a kutatásirányitás nemzeti rendszere határozza meg. Ennek alapján a vizsgált országok három csoportba oszthatók: 1. Mind a gazdaság, mind a K+F irányítás centralizált, van központilag megfogalmazott tudományos-műszaki politika, és van központi K+F terv e politika realizálására; 2. az állami szektor súlya nagy, az állami költségvetésből finanszírozott kutatások aránya elég magas ahhoz, hogy centralizált irá9/ DARVAS Gy. - JURISTOVSZKYNÉ ÚJHELYI K. etc.: Tudomány- és műszaki politika a fejlett és közepesen fejlett országokban. Bp.1982, Akadémiai Kiadó. 288 p. /Tudományszervezési füzetek./