Tudományszervezési Tájékoztató, 1982

1. szám - Szemle

fogalom elemzésével kezdi. A kreativitásból indul ki, mint tértől és időtől független értékből, amely keveseknek adatott meg. Leonardo da Vinci példáját hozza fel, aki mind művészi, mind tudományos értelemben az utolsó polihisztor volt, s maximálisan megáldott kreativ képességekkel. Azóta nemcsak ismereteink részletessége, de a velünk szembenálló problémák komplexitása is nőtt. Az interdiszciplinaritás fogalma lenne hivatott újra egyesiteni a különböző diszciplinákban felhalmozódott ismereteket és tapasztalatokat. Az interdiszciplinaritás fogalmát el kell határolni a multidiszciplinaritástól. Mig az előbbiben két vagy több specialista,különböző diszciplináris múlttal közös, integrált erőfeszítéseket tesz /csak ritkán sikerült ezt egyetlen személynek élete során egyedül megvalósítania/, addig az utóbbiban párhuzamosan, de egymástól függetlenül dolgoznak különböző egyének. A kreativitás mind művészi, mind tudományos tevékenységekben manifesztálódhat s a nagy mesterek szépséget és harmóniát tudnak teremteni akár egy szimfóniával, egy uj szintetikus szerves vegyülettel, egy szoborral, vagy egy matematikai képlettel. Összehasonlítja a tudós és a művész munkafeltételeinek alakulását napjainkig. A tudósok ma szervezett, hierarchikus vagy interdiszciplináris team-rendszerben dolgoznak, kötött elvárások és feltételek között /mind erkölcsileg, mind anyagilag/. Munkájuk szabadság foka csökkent, függőségük erősebb, mint korábban, anyagi lehetőségeik szűkebbek, anyagi biztonságuk viszont nagyobb. A művész szabadság foka nőtt, mecénásaitól nem függ annyira, mint a korábbi századokban, politikai függősége pedig szinte minimális. Az éhező művész mármár közhelyszámba megy, az éhező tudós ezzel szemben ismeretlen. Tudunk ugyanakkor sikeres és divatos művészekről, akik gazdagon haltak meg, de a milliomos tudósok igen ritkák. A művészek egzisztenciális bizonytalansága tehát nagyobb, mint a tudósoké . Egy festmény, vagy egy opera zenéjének szépségét bárki érzékelni tudja, de a tudós képzettségére van szükség ahhoz, hogy felfedezze kollégája munkájában a szépséget. Ez az alapvető különbség jelenti a legnagyobb nehézséget, hogy a két к u 1 t u r a között interdiszciplináris hidat verjünk. Bárhogy is nevezzük két vagy több tudomány kölcsönhatását, operativ kutatásnak, rendszerelemzésnek, vagy interdiszciplináris kutatásnak, a fogalom kétségkivül uj. De ma már az interdiszciplináris kutatás a laboratóriumi munka legáltalánosabb formája. Ami viszont egyre ritkább, s leginkább előrelépést igényelne, az a tudós és a politikus gondolkodásának találkozása, hogy az emberiség nagy problémáit megoldja. Összeállította: Darvas György 22