Tudományszervezési Tájékoztató, 1982

2. szám - Figyelő

zatalt és egy sor, egyetemen kivüli szem­pontot vont be a mérlegelésbe; az egyete­mi élet "demokratizálása" nem tette gyor­sabbá és egyértelműbbé az egyetemi okta­tás és kutatás szervezetét. Még károsabb hatása volt a felsőoktatás expan­ziójának: az utóbbi két évti­zedben az egyetemi hallgatók létszáma több, mint háromszorosára nőtt, a tudomá­nyos személyzeté megnégyszereződött. Az egy fő tudományos személyzetre jutó diák­szám az i960.évi 19,7-ről 1970-ben 10,8­ra, 1978-ban 14,4-re változott, de az i960 előttinél még mindig sokkal jobb. Mennyiségét tekintve tehát az egyetemek expanziója nem járt a kuta tási kapacitás csökkenésével, az egyetemi oktatók átla­gos szinvonala viszont egy­értelműen csökkent. A középszerűek soka­sága pedig bénitólag hat a tehetséges ku­tatókra is: számtalan példa bizonyitja, hogy azok a kutatók, akik kiemelkedően jó munkát végeztek egy-egy nemzetközi hi­rü kutatóintézetben vagy neves külföldi egyetemen, a nyugatnémet egyetemre visz­szakerülve "elhalványulnak". A "tömegmé­retűvé" vált egyetemek hátrányosan hat­nak az egyetemi oktatók korstruktúrájára : 1995-ig nagyon kevés professzori állás ürül meg, és igy a tudományos utánpótlás a következő 10-15 évben elhelyezkedési nehézségekkel küzd majd. Végső soron ugy tűnik, a csúcstel­jesítmények elmaradásának okát a kutatás számára kedvezőtlen lég­körben kell keresni: a fiatal tu­dósok nem látnak perspektivát a tudomá­nyos kutatásban, rezignálttá válnak; a kutatók önállóságát, hatáskörét, döntési felelősségét megnyirbálják; az egyeteme­ket és a kutatóintézeteket középszerű szakemberek árasztották el az expanzió éveiben. Fontolóra kellene venni, nem azért sikeresebbek-e az amerikai, brit, japán kutatók, mert kevesebb egyetemre összpon­tosul a tudományos elit, a legfontosabb tudományos alapkutatás, és ezzel a kuta­tási költségvetés oroszlánrésze is. A Harvard, a MIT, a tokiói és kiotói-egye­tem, Oxford és Cambridge légköre annyira stimuláló, hogy az odakerülő /amugyis legtehetségesebb/ fiatalokból a maximu­mot hozza ki. A nagyszámú, de rendkivül heterogén szinvonalu nyugatnémet egyetem és főiskola nem fejthet ki hasonló hatást. Elitfakultások, elitegyetemek kiépitése, a felsőoktatás átgondolt differenciálásá­val párhuzamosan, a legbiztosabb és a legtöbbet igérő módszernek látszik ahhoz, hogy a nyugatnémet kutatók megint a vi­lág élvonalába kerüljenek. — WILD, W. : Kein gutes Klima für die Forschung. /Nem kedvez a légkör a kutatásnak./ = Deutsche Universi­täts-Zeitung /Bonn/, i98i. 20. no. 727-73О.Р. Mérnökképzés a KGST országokban A szocialista országok nemzetközi szemináriumokon foglalkoztak a mérnökkép­zés legfontosabb problémáival. - Milyen követelmények­nek kell megfelelnie a tudo­mányos-müszaki forradalom korában a mérnöknek? - Nem egyszerűen műszaki feladato­kat kell megoldania, hanem a tár­sadalom fejlődését kell szolgál­nia, politikai, szociális, gazda­sági kérdésekbén is kell tájéko­zódnia, fejlett erkölcsi érzékkel kell rendelkeznie. Szaktudása le­gyen korszerű, széleskörűen al­kalmazható. - Az iskola, az egyetem és az ipar együttmű­ködése a szakemberképzésben. - A tagországok jelentős erőfeszí­téseket tesznek az együttműkö­désért. Az NDK-ban a mérnököket, a műszaki egyetemi hallgatókat bevonják az iskolák pályaválasz­tási tevékenységébe, a Szovjetu­nióban súlyt helyeznek a fizikai munkások és az egyetemi hallga­tók közötti kapcsolatteremtésre, Kubában uj tipusu felsőfokú okta­tási intézményeket hoztak létre, melyek az oktatás, a tudomány és a termelés egységén alapulnak. A Szovjetunióban felismerték, hogy a társadalmi munkamegosztás fej­lődése miatt pontosabban kell meg­határozni a mérnökképzés profil­ját. A hároméves alapképzés után a termelési, technológiai, ter­vezői, kutatói, terme lésirányi­tói, valamint oktatói feladatok 159

Next

/
Thumbnails
Contents