Tudományszervezési Tájékoztató, 1982

2. szám - Szemle

Önmagában is jelentős az a tény, hogy ez az arány évről évre ütemesen nőtt és a hetvenes évtized végére elérte a három és fél százalék feletti sávot. Méginkább figyelemre méltó ez, ha elvégezzük az ilyenkor szokásos nemzetközi öszszehasonlitást. 1975-ben - az évtized középső évében - Magyarország a K+F ráforditások nemzeti jövedelemhez viszonyitott 3»l8 %-os arányszámával a szocialista országok között a negyedik helyen állt, a Szovjet-unió /4,9 %/> az NDK /4,0 %/ és Csehszlovákia /3»9 %/ mögött. Megelőzött azonban olyan országokat, mint az NSZK /2,5 %/, Svédország /2,0 %/, Nagy-Britannia /2,1 %/ és Dánia /1,2 fo/.

1/ Ennek alapján megszülethetne az első válasz: nemzeti jövedelmünkből K+F-re szentelt erőforrásaink nem maradnak el a fejlett országok átlagától, sőt az egy lakosra jutó bruttó hazai termék dollár értékében mért "gazdagságunkhoz" képest erőfeszítésünk több, mint elegendő. Sajnos azonban ez a válasz mégsem adható. A nemzetközi összehasonlítás ilyen értelemben inkább "statisztikai hiúsági kérdés", mint a valóságos lényeg megragadása. Nemcsak azért a számokat torzitó statisztikai módszerbeli különbségért, ami sok egyéb strukturális eltérés mellett pl. a szocialista és tőkés országok közötti jövedelemszámitási eltérésekből adódik /a szocialista országok K+F adatait a nemzeti jövedelemhez, a tőkés országokét általában a bruttó nemzeti termékhez viszonyítják/, hanem az arányok mögött meghúzódó abszolút számokban mért nagyságrendi különbségek miatt is. Bármilyen módon számitsák is,a nagy jövedelem kisebb aránya több pénz, mint a kis jövedelem nagyobb aránya. A K+F tevékenységet pedig nem arányokból, hanem konkrét összegekből finanszírozzák. Annak megválaszolásához tehát, hogy elegendő pénzt költünk-e K+F-re, ez a közelités nem használható, más módszert kell keresni. NE№ETI JÖVEDELEM ÉS K+F TÁMOGATÁS A K+F-re szentelt erőfeszitéseinket más országok fenti mutatói helyett inkább saját nemzetgazdaságuk nemzeti jövedelemmel jellemezhető teherbírásához célszerű mérni. Az 1.táblázat adatai szerint nemzeti jövedelmünk —és főként a belföldön felhasználható nemzeti jövedelem— alakulása már korántsem olyan egyértelműen dinamikus, mint a K+F ráforditások idősora. A megtermelt nemzeti jövedelem növekedése 1973 után megtorpant, és igen hullámzó a belföldön felhasznált nemzeti jövedelem alakulása. Négy olyan év is található, amikor a belföldön felhasznált nemzeti jövedelem növekedése jelentősen magasabb a megtermelt nemzeti jövedelemnél. Az indexek mögött álló értékadatok szerint pedig 1974 óta minden évben többet költöttünk el, mint amennyi nemzeti jövedelmet megtermeltünk. Külföldi - alapvetően tőkés - eladósodásunk és a K+F ráforditások nagyarányú növekedése között természetesen nincs közvetlen öszszefüggés. Az azonban kétségtelen, hogy a K+F ráforditások egyre több megtermelt erőforrást igényeltek, ill. kötöttek le, igy közvetetten hatással voltak a gazdaság egyensúlyi helyzetére. Ez a kép már némileg kérdésessé teszi a K+F ráforditások lendületes növekedésének célszerűségét, a K+F támogatási politika a gazdasági erőviszonyokhoz képest esetleg túlzónak minősithető. A kérdés másik oldala és legalább ennyire jogos feltevése, hogy vajon milyen mértékben járult hozzá a K+F a nemzeti jövedelem növekedéséhez. Bár pontos választ adni nem tudunk, nyilvánvaló, hogy a feltehető kérdések között ez talán a legfontosabb. A gazdaság törvénye azt diktálja, hogy akkor jövedel1/ Tudomány- és műszaki politika a fejlett és közepesen fejlett országokban. /Szerk.: Vas-Zoltán Péter/ Kiadás alatt álló kézirat. 106