Tudományszervezési Tájékoztató, 1979

1. szám - Szemle

kapcsolható egy fejlett ország problémáival, azon alapul, hogy egy fejlődő ország SP-jének mérése és értékelése során a tisztára statisztikai megközelités kiegészíthető olyan eredmények minőségi értékelésével, amelyek egyaránt fontosak mind a tudományos potenciál, mind társadalmi hozama szempontjából. Milic a nemzeti és a világnyelvek szótárait, a nemzeti és világtörténelem rendszeres müvelését, az egyes országok népességének és erőforrásainak tanulmányozását, a nemzeti ny elveken megjelenő kézikönyveket és lexikonokat stb. hozta fel mondanivalója illusztrálására. Másfelől egy fejlett ország tudományos potenciálja mérésének —az SS-nek /tudományos rendszernek/ a társadalmi problémák hatékony megoldásában való részvétele mellett— tartalmaznia kell azt is, hogy belső tudományos és társadalmi hatása mennyiben sugárzik ki nemzetközi méretekben. A tudományos potenciál mérésében Milic szerint az a legnehezebb feladat, hogy megtaláljuk a társadalmi haladás valóban konkrét kritériumát, amely a tudomány társadalmi hasznosításában az értékelés alapja szerepét töltené be. Borisz Csakalov /Bulgária/ az empirikus kutatások megbízhatósága növelésének követelményéről beszélt. Bár a menedzsereket erősen befolyásolják a tudományos eredmények, mégsem ezért támogatják a kutatásokat és fejlesztéseket, hanem mert meggyőzi őket a tanulmányokból áradó módszertani alaposság. Egyrészt hisznek menedzseri ösztönükben, másrészt imponál nekik az a mód, ahogyan az anyagot tálalják. Hogy a kutatónak, vagy a menedzsernek van-e igaza, szubjektiven nem dönthető el. Csakalov egy sokkal objektivabb kritériumot tartana fontosnak kidolgozni, amellyel el lehetne dönteni a szakértők és javaslataik szavahihetőségét. Ez a kritérium egy általánosan elfogadott, szabvány empirikus mutatórendszer lehetne. Ezen indikátor-rendszernek meg kellene felelnie a kutatási objektumokról szóló szociológiai elméletek fogalmainak. Tamás Pál /МГА Szociológiai Kutatóintézet/ "Erőltetett fejlesztés, vagy szerves növekedés" cimen tartott előadást a tudománypolitika néhány elméleti kérdéséről. A tudománypolitika munkadefiniciójának megadása után elemezte az országonként különböző programok, intézmények és szervezetek közös funkcióit. A szakirodalomban használatos tudománytervezés és tudományirányitás klasszifikációkkal szemben az előadó multidimenzionális osztályozást javasol. A három alapvető dimenzió, ami mentén a különböző tudománypolitikák fő paraméterei meghúzhatok: 1. A döntések koncentráltságának mértéke meghatározható a két szélső pólus —a teljes központi állami szintű döntéskoncentráció és a "laissez faire" finanszírozási mechanizmus— a kutatási döntések helyi, laboratóriumi, kutatói szintekre telepítésével. 2. A második dimenzió a tudomány autonómiájának foka. A tudomány, illetve a kutatás autonómiájának vizsgálatán annak kutatását értjük, hogy a fejlődésükre vonatkozó célokat hol fogalmazzák meg, a megfelelő döntéseket hol hozzák meg. 3. A harmadik dimenzió a fejlesztés erőltetettségének mértéke. Szerves növekedésen egyfajta harmonikusan változó, egyidejűleg több fejlesztési célt tudatosan megközelítő —szükség esetén folyamatosan változó— prioritásokat, valamint az elérésükhöz megnyitható, felhasználható erőforrásokat egységes rendszerbe foglaló politikák hatására bekövetkezett változásokat értjük. Az erőltetett fejlesztés e változtatási tipus ellentétének is tekinthető. A három dimenzió mentén nyolc modellt különböztethetünk meg. Az előadásban a szerző ezek jellemzéseire, tudománypolitikai feltételeinek és következményeinek bemérésére tesz kisérletet. Az előadás nyomán kibontakozott élénk vitában felvetődött a tudománypolitika indikátorainak problémája és általában a politikák dimenzionálhatóságának kérdése. Az ülés résztvevői között véleménycsere bontakozott ki a tudományfejlődés "szerves" modelljével, illetve a tudománypolitikai döntések "játékterével" kapcsolatban. 39