Tudományszervezési Tájékoztató, 1977

1. szám - Szemle

Az egyes minisztériumok tehát a prioritások szem előtt tartásával és intézményeik terveinek számbavételével kialakítják a nyers ráfordítási arányokat. Prioritást élvez a kiadások felhasználása keretében: a kutató személyzet fizetése, mindennemű technikai szolgáltatás, a felszerelés és az építkezés területe. Ha mindez és a már folyamatban levő tudományos munkák finanszírozása nem emészti fel az összes pénzügyi forrásokat —de kizárólag ebben az esetben—, akkor az uj kutatási javaslatok közül is előterjesztenek néhányat döntésre az illetékes állami-felügyeleti szerveknek. A kormányzat nem gördit akadályt megerősítésük elé, ha az ehhez szükséges anyagi keret rendelkezésére áll. A belga tudománypolitikai alapelv ugyanis az, hogy minden kutató szakember számára biztosítani kell, hogy olyan szakterületen foglalkoztassák, amely megfelel képesítésének, politikai ós társadalmi adottságainak. Az egyedi és szerzett jogok tiszteletben tartására és a kutatószemélyzet jövedelmének megfelelő szinten tartása érdekében előfordult, hogy 10 %-kal csökkentették a tudománypolitikai programok végrehajtására jutó pénzügyi keretet. A finanszírozási alapok szétosztása körül egyébként komolyabb konfliktusok ritkán bontakoznak ki a különféle kutatóhelyek között. A TÁRSADALOM-, A MŰSZAKI-, VALAMINT MÁS TUDOMÁNYÁGAK KÉPVISELŐI A társadalomtudományi területeken oktató és kutató professzorok, valamint kutatók gyakran töltenek be különféle más posztokat is, egyes miniszterek személyi tanácsadóiként, köztisztviselőkként, továbbá a Parlament tagjaiként. így nem ritkán két főállással rendelkeznek. Számos miniszter és több miniszterelnök került ki egyetemi tanárok, mindenekelőtt közgazdászok, jogászok, szociológusok és politikai szakértők sorából. Az elmúlt évtizedben közülük került ki az összes miniszterek kb. egynegyede Belgiumban; hivatali ténykedésük közben folytatták szakmai területük müvelését is. Az ilyen fajta plural i zmus megszokottá vált a tudománypolitikai kérdésekkel és döntésekkel foglalkozó hivatalokban, felsőbbszintü belga szervekben, ami széles körű közvetlen részvételt tett lehetővé a tudósok számára a kutatási tervek koncepcionális kialakításában csakúgy, mint azok végrehajtásában. Egyesek közülük nagy befolyást szereztek politikai pártokban és szakszervezetekben is. A műszaki és egyéb tudományok területén kevésbé gyakoriak az ilyen kettős funkciók, jóllehet az állami laboratóriumok erőteljesen együttműködnek a műszaki egyetemek laboratóriumaival. így kooperációjuk a kutatási tervek készítésekor is magától értetődő,ha nem is kapják meg mindig legfelsőbb fokon az ahhoz szükséges megerősítést. Vannak azonban olyan kutatási területek, amelyek jóváhagyását nem tagadhatják meg az erre illetékes szervek. így pl. az orvostudomány fejlesztését, az orvosegyetemek, klinikák és kórházak javaslatainak megfelelő kutatási terveket változatlan formában legalizálja az egészségügyi kormányzat és általában a Parlament is. Viták e téren időnként csak a pénzügyi támogatás nagyságrendje körül támadnak, mert az orvosi kutatások eléggé költségigényesek. Belgiumban hozzávetőleg a bruttó nemzeti termék értékének valamivel több, mint 2%-át fordították 1975-ben tudományos kutatási célokra. Bár vannak bizonyos hibaforrások a számítási módszerekben, kétségtelen, hogy a tudománypolitikai költségvetés viszonylag szűkös, a nemzeti költségvetésnek elenyésző hányada. így a politikai pártok és a szakszervezetek vezetői, valamint a Parlament két háza tagjai nagy részének körében nem kelt különösebben élénk érdeklődést e pénzkeret. A csoport-befolyás is kevéssé érvényesül a tudósok részéről Belgiumban. A kutatók zöme individualista. Nem csatlakozik sem politikai pártokhoz, sem szakszervezetekhez, de még tudományos egyesületekhez sem szívesen. /Utóbbiakból kb. 100 működik./ A Belga Fizikusok vagy a Mérnökök Társasága főleg szakpublikációk 65