Tudományszervezési Tájékoztató, 1977

5. szám - Figyelő

képviselő szakemberek bevonása a laboratóriumi munkába csak viszonylag rövid időre elégiti ki a komplex megközelités követelményeit. Az ilyen "elszigetelt" szakemberek ugyanis elég gyorsan elvesztik kapcsolataikat saját szakterületük tudományos közösségével, s a laboratóriumra gyakorolt hatásuk gyengül. A monodiszciplináris laboratórium "felszivja" a másik szakterület képviselőit. A tudományos központ viszont olyan különböző diszciplínákat egyesit, amelyek mind jelentős méretű osztállyal /sőt intézettel/ rendelkeznek. Ha interdiszciplináris megközelítést igénylő probléma megoldásáról van szó, akkor mindenek előtt azt tisztázzák, rendelkeznek-e elegendő káderrel mindenn érintett tudományágban. Természetesen a hagyományos intézetek is sikerrel oldanak meg ilyen feladatokat tudományos potenciáljuk teljes rendszerré való kiegészítésével — de csak közösen folytatott kutatások révén. A tudományos központ előnye az, hogy ez a teljes rendszer egy intézmény keretén belül áll rendelkezésre. Itt a multidiszciplináris megközelités az intézetek közötti akadályok legyőzése nélkül biztositható, s ezáltal jelentős erők szabadulnak fel. Azonban nemcsak szervezeti nehézségekről van szó. A különböző szakképzettségű kutatók földrajzi megoszlása, ami elkerülhetetlen az egyes intézetek kooperációjánál, nagymértékben bonyolitja a személyes kontaktuson alapuló információ-cserét. A kutató számára nehéz, ha hosszabb időre távoznia kell intézete falai közül, még ha a más intézetekkel való nem-hivatalos érintkezést ösztönzi is a vezetőség, sőt az anyagi alapokat is biztositja ehhez. A más szakterületen dolgozókkal a "közös nyelv" megtalálása ugyancsak gondot okoz. A "nyelvi" és pszichológiai gátak áttörésének nehézségei a "vertikális" információ—átadáskor meghatványozódnak. Ezért a "vertikálisan" komplex tudományos központnak /például annak, amely saját szerkesztőirodával és kisérleti termeléssel rendelkezik/ hatalmas előnye van az olyan intézettel szemben, amely más intézményekkel kénytelen megállapodást kötni kutatási eredményei megvalósítására. Komplex tudományos-műszaki problémák megoldásánál tehát a tudományos központnak lényegesen nagyobb a tudományos potenciálja, mint az ugyanolyan nagyságrendű tartalékkal rendelkező monodiszciplináris intézetnek. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy ezek az intézetek elvesztették jelentőségüket. A tudományos diszciplina továbbra is a megismerés váza marad, s a hagyományos tipusu intézeteknek továbbra is jelentős szerep jut az alapkutatások színvonalának meghatározásában. A két különböző tipusu tudományos intézmény potenciáljának összevetéséhez más uton is hozzá lehet fogni. Eddig a tudományos potenciál káder-összetevőjéről volt szó. A modern tudományban azonban az anyagi-műszaki bázis szerepe oly jelentőssé vált, hogy sok esetben éppen ez válik vezető rendszerképző elemmé. Szélesedik a "nagytudomány" szférája. Mig husz évvel ezelőtt ezen a kifejezésen a tudományos irányzatok viszonylag kis számát értették, melyek olyan drága berendezéseket használnak mint például a részecske-gyorsitó, most már a vegyész és a biológus is olyan drága műszerekkel dolgozik /ultracentrifuga, elektronmikroszkóp, spektrométer, elektronikus számitógép/, hogy az e területen folyó kutatások joggal sorolhatók a nagytudományhoz. Igen változatos az a müszer-park, melyet a kutató használni kénytelen. Csak a valóban nagy intézmények tudják kutatóikat mind e műszerekkel ellátni, s szükség esetén gyorsan felujitani az állományt. De még a jelentős méretű monodiszciplináris intézményekben is a műszer—park nem elhanyagolható része kihasználatlan marad. Ez a kihasználatlanság növekvő tendenciát mutat az uj, minden eddiginél nagyobb termelékenységű műszerek megjelenésekor. Az uj tipusu tudományos központokban a helyzet egészen más. A modern tudományt nemcsak a kutatási eszközök körének kiszélesedése, hanem a különböző tudományágak metodikai egymásrahatása is jellemzi. Ennek következtében az intézetek közel azonos műszerekre tartanak igényt, s igy a multidiszciplináris központ anyagi-műszaki bázisát sokkal teljesebb mértékben használják ki. Ez lehetővé teszi, hogy az intézeti tudományos potenciál néhány jellemzőjének túlburjánzását a minimumra szoritsák, és magas szinten biztositsák az erőforrások egyensúlyát. Ugyanez mondható el a tudományos 594