Tudományszervezési Tájékoztató, 1977

1. szám - Szemle

ben. Különösen az utóbbi hatás jelentőségét nehéz lenne túlbecsülni, hiszen a társadalom számára mindeddig igen sokba került évente annak a sokezer leirásnak a publikálása, amelynek egyetlen értéke csupán az volt, hogy az összeállításához igen sok időre és munkára volt szükség — de nem tartalmazott uj gondolatokat, elméleti következtetéseket. A FELHASZNÁLÁS MEGGYORSÍTÁSA A gépi adatbázisok kialakulása és felhasználása meggyorsulásához a dokumentációs munkálatok nagyobb koncentrálására és fokozottabb koordinálására van szükség. Nyilvánvaló, hogy egy-egy olyan gépi adattárat, mint például a klasszikus szobrászatra vagy a latin feliratokra vonatkozó adatbanK, vétek lenne kisebb-nagyobb csoportoknak egymástól függetlenül és párhuzamosan kialakítaniuk. A munkát nemzeti, sőt lehetőleg ne mzetközi tudományos szervezeteknek kell koordinálni. A természettudományok területén ezt már felismerték, és az UNESCO kezdeményezésére és koordinációjával létrejött az UNISIST program, amely a nemzeti műszaki-tudományos információs rendszerek együttműködését.világméretű rendszer kialakulását hivatott előmozdítani. E program azonban lényegét tekintve nem korlátozódik a természettudományokra; ajánlásai jól alkalmazhatók például a vizsgálatunk tárgyát képező területen is. A koordináló nemzeti, illetve nemzetközi szervezetekre jelentős feladat hárul annak meghatározásában, milyen "nyelven", milyen jellemzők megadásával azonosítsák az adatokat a feldolgozott anyagok különböző kategóriái esetében. Egyelőre azonban még az is kétséges, van-e egyáltalán olyan szervezet, amely valamely tudományterületen elegendően erős, elég nagy tekintéllyel rendelkezik ahhoz, hogy a tudományos világ nevében döntéseket hozzon az adatbázisokban rögzítendő adatok köre és az adatok definiálásának módja tekintetében. A jövőben feltétlenül ki kell alakulniuk ilyen szervezeteknek, a fejlődés ezen iránya egyes tudományterületeken már megfigyelhető. Az emiitett —uj vagy a meglevők továbbfejlesztése utján kialakuló— szervezetekre vár továbbá az is, hogy előmozdítsák az adattárak aktualizálásának megszervezését. E vonatkozásban rengeteg megoldásra váró kérdés merül fel. Hogyan lehet például elérni, hogy az újonnan felfedezett adatok szükségszerűen befussanak a gépi adatbázisokhoz? Milyen gyors és olcsó módszerekkel lehet a tudományos közvéleményt tájékoztatni az ilyen "uj beszerzésekről"? Hogyan lehet az egymással valamiféle kapcsolatban álló adatok különböző adatbázisok közötti cseréje érdekében az átadandó anyag kiválasztásának kritériumait meghatározni és a cserét szervezetté tenni? Milyen határok között érdemes ugyanazon adatok több helyen egymással párhuzamosan történő tárolását megengedni, sőt esetleg előmozdítani? Hogyan lehet a különböző adattárak között a kapcsolatot megteremteni és fenntartani? A vázolt kérdések végső soron az adatok tárolásának és visszakeresésének világméretű rendszere keretében válaszolhatók, illetve oldhatók meg. Még ezeknél is bonyolultabb azonban a gépi adatbázisok és a bibliográfiai információs hálózatok közötti funkcionális kapcsolat megteremtésének problémája. Hogyan oldható meg például az adatbázisokban rögzített adatok tudományos ellenőrzése? Hogyan lehet számon tartani azokat az elméleti konstrukciókat, amelyek felépítése során az egyes adatok felhasználást nyernek a tudományos publikációkban? Ki döntheti el, hogy valamely leírást egy ujabb monográfiában megjelent vélemény, értékelés figyelembevételével módosítani kell-e? És meddig mehet el az ilyen módosítás? E kérdések bonyolultsága, megoldásuk nehézsége nyilván sokakat visszariaszt attól, hogy velük foglalkozzanak. Remélhető azonban, hogy lesznek olyan kutatók, akiket ugyanezen tényezők arra ösztönöznek, hogy a problémák megoldására összpontosítsák erejüket. 54