Tudományszervezési Tájékoztató, 1976
2. szám - Szemle
a spekulációkat — irja Weinberg legutóbbi összefoglalójának utolsó mondatában —, akkor jelentős haladást értünk el a természet szemléletéhez vezető uton." Ez a szemlélet, s az összefoglaló cimében szereplő "egységes elmélet" önmagában is jellegzetes ősi "téma". De egész sor témát találunk már a bevezető mondatokban is: "Az ember egyik tartós reménye, hogy néhány egyszerű általános törvényt találhat, amely megmagyarázza a természetet, minden látszólagos komplexitásával és változatosságával együtt. Jelenleg az elemi részecskék és kölcsönhatásaik nyelvén közelíthetjük meg leginkább a természet egységes leirását. Minden közönséges anyag tömeggel és /relativ/ stabilitással rendelkező elemi részecskékből áll: elektronokból, protonokból, neutronokból. Hozzá kell még venni ezekhez a zérus tömegű részecskéket: a fotont avagy az elektromágneses sugárzás kvantumát, a neutrinót amely a radioaktivitás bizonyos folyamataiban játszik lényeges szerepet, és a gravitont azaz a gravitációs sugárzás kvantumát..." Mindjárt az első mondatban ősi téma-triplett bukkan fel: egységesítés /szintézis/ - multiplicitás /komplexitás, változatosság/ - fölbontás /analizis/. Nyilvánvaló, hogy itt ebben a triplettben az "egységesítés" dominál. S ezzel a legtöbb természettudós —egykori s mai— egyetért. De már a második mondatban föllépő "tematikus elkötelezettséget" illetően nem ilyen egyértelmű az egyetértés. Hiszen itt az ősi demokritoszi téma merül föl: "minden atomokból és űrből áll", s ezt nem osztja például Schrödinger és számos követője, lévén alapvető magyarázó eszközük a kontinuum; nem osztja binstein, s nem osztja Heisenberg sem, fejlődésének legújabb fázisában, hiszen azt állitja, hogy az anyag nem épithető föl anyagból, formális elveket kell keresni hozzá, és kifejezetten Platónra hivatkozik. Itt tehát választani kellett, s a választás nem a természet, hanem egy természet —igaz, lélegzetelállítóan nagyszerű— leirását igéri. Ugyanigy téma-választás tárgyát kell alkotniuk az elemi részecskéknek is —napjaink igazi "atomjai" a görög "atomosz" /oszthatatlan/ értelmében—, hiszen kiderülhet, hogy az elemi részecskék is további részecskékből, kvarkokból épülnek föl. Itt is téma-triplettel van tehát dolgunk, mert az "elemi" és az "összetett" antitéziséhez hozzájön természetesen harmadiknak a "kontinuum", vagyis a vég nélkül osztható is. Az elemi részecskék száma, amint Weinberg megjegyzi, "ijesztően nagy". Ámde már a kölcsönhatások négyes felosztása maga is rendet teremt ebben a káoszban. A négy kölcsönhatás ugyanis nem egyszerű fizikai galambdúc, hanem valódi hierarchia —a végtelen hatótávolságtól cm-nél kisebb távolságokig—, amely az ősi "négy elem" hierarchiára: a könnyü-nehéz gradációra és az ottani belső kölcsönhatási szabályokra emlékeztet. De fölülmúlja a régi "négy elem" hierarchiát, hiszen legalább két, de lehet, hogy három kölcsönhatás azonos alapú magyarázatával kecsegtet. A magyarázat alapjául föltételezett részecskék analógiája pedig újból egy ősi metodológiai téma: az osztályozás és a belőle keletkező családok és csoportok problematikájához vezet. Fölösleges tán külön figyelmeztetni, hogy milyen nagy szerepet játszik az elemi részecskék fizikájában a családokra és csoportokra való beosztás, de annál inkább figyelmeztetni kell arra a módszertani rokonságra, amely ezt az osztályozást a mult századi periódusos rendszerhez s azon is tul a szerény linnaeusi osztályozáshoz kapcsolja. De egyéb antropomorf, biológiai illetve zoológiai szóhasználat is fölfedezhető az elemi rész fizikában. Weinberg is "rövid életű részecskékről" beszél, s azt irja, hogy "nagyszámú még rövidebb életű fajt teremthetünk". Régen szokásossá vált az ele7/ WEINBERG, S.: Unified theories of elementary-particle interaction. /Az elemi részecskék kölcsönhatásának egységes elmélete./ = Scientific American /New York/, I974.julius. 56.p. 173
