Tudományszervezési Tájékoztató, 1976

2. szám - Szemle

akik egyenesen a tudomány és a racionális gondolkozás alapjai elleni fenyegetésnek érzik az ellentétet a felfedezés "1ogikátlansága" és a fejlett fizikai fogalmak "logikus természete" között. Igaz, hogy a másik ut semmiképpen sem nevezhető könnyűnek. Einstein egyszer arra biztatta a tudománytörténészeket, hogy törődjenek többet a tudósok megértésével, "ahogyan gondolkoznak.ahogyan küszködnek a problémáikkal". De rögtön hozzáfűzte, hogy ehhez bizony nem elegendő a "kreativitás", az "alkotó fázis" szilárd fényeinek az ismerete; belátás is kell hozzá, egyfajta "hetedik érzék": érteni kell mind a tudomány tartalmi kérdéseit, mind a kutatás folyamatát. Akár magában a fizikában,a történeti problémák megoldásában is közvetett eszközöket kell alkalmazni, s a legtöbb, ami remélhető, a "helyes" uton járás meglehetősen nagy "valószinüsége". A tudósok és tudománytörténészek ezzel ellenkező álláspontját igen hatásosan képviselte legutóbb P.A.M.Dirac, az 1972-es varennai nyári iskolán. A huszadik századi fizika történetéről volt szó, s az egy hétig tartó előadások után Dirac a következőképpen foglalta össze véleményét: "... A kutató fizikus, mihelyst fölfedezett valamit, igyekszik azonnal az újonnan nyert előnyösebb helyzetből áttekinteni az előtte fekvő terepet. Azt kérdezi: hová juthatok el innét? Melyek az uj fölfedezés alkalmazási lehetőségei? Mennyiben világit rá a még megoldatlan problémákra? Mi most a fő probléma, amivel szembe kell nézzünk? "Az utat, ahogyan a fülfedezéshez jutott, szinte el is akarja felejteni. Hiszen többnyire kanyargós ösvényen járt, különféle hamis nyomokat követett, s többé gondolni sem akar rájuk. Tán szégyenkezik is egy kicsit, elégedetlenkedik önmagával, hogy ilyen sokáig tévelygett. így szól magában: mennyi időt elvesztegettem ennek vagy annak a nyomnak a követésére, pedig láthattam volna rögtön, hogy nem vezet sehová. A fölfedezés rendszerint olyan nyilvánvalónak látszik, hogy az ember csodálkozik, miért nem gondolt reá előbb is. Érthető, ha nem akar emlékezni a fölfedezéshez vezető munkára. "S mindez pontosan ellentéte annak, amit a tudománytörténész akar. Ő ismerni akarja a különféle hatásokat, a közbülső lépéseket, és ugylehet, olykor érdekelhetik a hamis nyomok is..." A tudománytörténeti kutatás negyedik komponense a valóban túlnyomóan egyéni tudományos tevékenység /jelöljük Si-gyel/ fejlődésvonalának a megállapítása, vagyis a fejlődés személyes folyamatának és a folyamat megszakadásainak a föltárása. Az esemény /Е/ az időben /t/ két pálya, két "világvonal" metszéspontjaként fogható fel: az egyik a "tudomány" /public science/, a második az "egyéni kutatómunka" /private science/ fejlődésvonala. Ötödször, párhuzamosan az Si fejlődésvonallal, részben összemosódva vele, fut a tanulmányozott személy pszichobiografikus fejlődésének a sávja. Uj területtel van itt dolgunk, amely azt vizsgálja, hogyan függ az egyén tudományos munkája életétől és észjárásának mikéntjétől. Az eddigi legjobb példa erre az irányra Frank Manuel Newton-életrajza.3/ 2/ DIRAC,P.

A.M.: Topics in the history of 20th-century physics. Proceedings of the International School of Physics "Enrico Fermi" at Varenna, 1972. Ed.by C.Weiner. /А XX.századi fizika történetéből. A Nemzetközi "Enrico Fermi" Fizikai Iskola 1972.évi varennai kongresszusának értesitője. Szerk. C.Weiner./ New York, megjelenés alatt, Academic Press. 3/ MANUEL,F.E.: A portrait of Isaac Newton. /Isaac Newton portréja./ Cambridge, Mass.1968. Harvard Univ.Press. 69