Tudományszervezési Tájékoztató, 1976

2. szám - Szemle

kutatást értik, amely nem függ a legkorszerűbb, igen drága berendezésektől. Igaz ugyan, hogy az ilyen természetű kutatáshoz nincsen szükség bonyolult szervezetekre, de a tudósoknak szükségük van szakterületük társtudósainak, sőt posztgraduális fia­tal kutatóknak a segitségére. Ez a kutatás-tipus a posztgraduális tanulmányok köz­pontjává is válhat, esetleg egy nagyobb tudományos kutatási komplexum részlege is le­het. A "nagytudomány" tőke-igényes vagy berendezés-igényes kutatás, amelyhez nagy­arányú berendezésekre és felszerelésekre van szükség. Az ilyen tipusu kutatás számá­ra az OECD-országokban az eddigitől eltérő természetű szervezetet kell kialakitani, hogy jelentős mérvű megtakarításokat érhessenek el. Jelenleg a működő szervezetek legnagyobb veszélye a bürokrácia, amely hajlamos arra, hogy megörökitse magát, uj meg uj célokat találjon csak azért, mert már amugyis működik, és semmilyen kapcsolatban sem áll a folyamatban levő tudományos munkával. Hasonlóképpen, gyakran azért nem me­rik megnyirbálni az ilyen szervezetek pénzalapjait, mert már rengeteget beléjük fek­tettek, s mert az üzemi költségek csekélyeknek tűnnek a beruházásokhoz képest. Olyan rendszer lenne kivánatos, amelynek keretében az erőforrásokat főként igen rugalmas tipusu már működő vagy uj szervezeteknek utalnák ki. Az ilyen szervezetek nem lennének valamely egyetem részei. Az is elképzelhető, hogy az ilyen részlegeket időnként orientált kutatásra is felhasználnák, és a prioritások és erőforrások válto­zásának megfelelően váltogatnák területüket. Az ilyen szervezetek uj tipusu projektum javaslatokat nyújtanának be. Abban kü­lönböznének a jelenlegiektől, hogy átfogó jellegűek lennének, felölelnék mind az időt, mind a nagyságrendet, amely valamely adott projektumhoz szükséges lenne. E javaslatok tehát nem egy-két évre korlátozódnának, hacsak ez nem a kutatás jellegéből következ­nék. A javaslatok nemcsak a tudományos közösség által megállapított prioritások követ­kezményei lennének, hanem maguk is hozzájárulnának uj prioritások kialakításához. Az uj allokációs rendszer nemcsak az alapkutatás előmozdítását célzó "speciali­zált" intézmények támogatására szolgálna, hanem biztosítékot jelentene olyan sokat igérő kutatók támogatására, akik különösen fontos tudományos területeken tevékenyked­nek. Az ilyen kutatók által benyújtott javaslatok segítenének abban, hogy meghatároz­zák' kik és mely projektumok részesüljenek kiemelt támogatásban. A múltban az OECD­országokban a javaslatok viszonylagos fontosságát illetően a feltételezetten pártat­lan tudós-társak csoportjai hozták a döntést, mig az allokációs döntésekben többnyire a finanszírozó szerv hivatalnokai voltak illetékesek. Eljött az ideje, hogy újfajta mechanizmust alakitsanak ki. A kérdés leegyszerű­södne azáltal, hogy a tudomány belső prioritásait már eleve megszabja a tudományos közösség. Mig magukat a kutatókat egy vagy több ország kormányai vagy szervei dele­gálnák, a tényleges allokáció ügyében nem kormányhivatalnokoknak kellene dönteniük. Az egyik megoldás az lenne, hogy a pénzt egy másik szervnek vagy a tudományos közös­ség valamely egységének utalnák ki. Mindenki érdekében állna egy vagy egész sor olyan bizottság létrehozása, amelyben nemcsak a tudományos közösség képviselői, hanem a po­litikai szerv delegáltjai is helyet foglalnának. Ez a brit egyetemi támogatásokat in­téző University Grants Committee módositott formáját jelentené. Azt is fontolóra kellene venni, hogyan lehetne bevonni a tudományos közösség szélesebb rétegeit a tudomány belső prioritásainak kialakításába. Feltehetőleg min­den tagországban a tekintélyes vezető tudósok továbbra is a tudományos fejlődés je­lentős irányitói lesznek, az sem kétséges, hogy valamiképpen biztosítani kell a fia­talok, a csöndesek, a nem kimagaslóak nagyobb részvállalását. /A befejező részt az 1976.3-4.számban közöljük./ 167

Next

/
Thumbnails
Contents