Tudományszervezési Tájékoztató, 1975
1. szám - Figyelő
nek az állami bürokrácia —amelyet Franciaország egyik fő csapásának tartanak— fennhatósága vagy tőkés ellenőrzés alá kerülni. Mivel szerintük az egyetemek irányítása talán még rosszabb, ezt a megoldást még inkább el akarják kerülni. A pénzügyi helyzet javítására tett lépések hoztak bizonyos eredményeket. Az alaptőke emelése érdekében a mult évben folytatott kampány 2 millió fontsterlinget eredményezett; az IPP fennállása első évében 8 millió fontsterling bevétel hez jutott, elsősorban a gyógyszerpiacon egyedülálló influenza vakcin a révén. A Pasteur Intézet munkaképességét bizonyítja legutóbbi felfedezése, amely jelenleg klinikai tesztvizsgálat alatt ál.l. Ez olyan oltóanyag, amely jelentősen megnöveli az emberi szervezet ellenálló képességét a baktériumok és a vírusok fertőzésével szemben. Ha a próbavizsgálatok sikeresek lesznek, ez lehet az évtized felfedezése. Természetesen tévedés lenne azt hinni —hangsúlyozza Monod—, hogy ezzel a vakcina-kutatás végéhez érkeztünk. Sajnos még bőven marad olyan betegség, amely ellenszerének felkutatása a jövő feladata. Ebből jelentős részt vállalna a Pasteur Intézet. Monod szerint azonban még mindig fenyeget az intézet bezárásának veszélye, amely csak ugy lesz elkerülhető, ha elegendő időt nyernek az IPP tevékenysége felfuttatásához. — LAURANCE,R.: Guiding the Pasteur through financial troubles. /А Pasteur Intézet átvezetése a pénzügyi nehézségeken./ = Nature /London/, 1974.márc.29. 371-372. p. _ . Az ujitási folyamat irányitása a Texas Instruments Co.-nál Haggerty, a Texas Instruments Co. igazgatási tanácsának elnöke a következőképpen jellemezte cége fejlődését: a szervezet növekedésével nehézségek merülnek föl ugyanannyi ujitás és találmány produkálásával, mint amikor a cég még kisebb volt, holott most több erőforrással, kvalifikált munkatárssal, megrendelővel rendelkezik. Haggerty ennek okát abban látja, hogy a szervezet bővülésével növekedik a bonyolultsága: sok száz uj dolgozót vesznek fel, akik egymástól távoleső munkahelyeken dolgoznak; az ujitás nagyobb elterjedéséhez csökkenteni kell az árakat is, ezáltal csökken a nyereség. Az újítások sikeres terjesztéséhez inkább jó adminisztrátor-menedzserre, mint ujitóra lenne szükség. Az ujitók nem tudtak megbirkózni a legmagasabb szintű adminisztrációs ügyvitellel és irányítással. Az ilyen szervezetek könnyen terjeszkednek, és bár kiváló tudós- és menedzser gárdával rendelkeznek, az ujitási folyamat nem elegendő dinamikus fejlődésükhöz. A bonyolódó és növekvő szervezet megköveteli a decentralizálást, mégpedig olymódon, hogy a viszonylag önálló egységeket "erőskezű" csúcsszerv fogja össze. Haggerty hangsúlyozza, hogy a decentralizált szervezetben nem érvényes és nem azonos az irányító dolgozó felelőssége és jogköre, hatásköre ugyanis a decentralizált egységre korlátozódik, mig felelősséggel az egész szervezetnek tartozik. Ilyen feltételek mellett kevés úgynevezett 95