Tudományszervezési Tájékoztató, 1975

2. szám - Szemle

tényre külön érdemes figyelmeztetni ma, amikor a hivatásos tudományfilozófusok és tudománytörténészek körében Kuhn tanai mélypontra látszottak jutni az eszmék árapályában. V A szakmabeliek ugyanis a kezdeti lelkes interpretációk és félreértések után egyre-másra kezdték fölfedezni Kuhn'konstrukciójában a tudományelméleti vagy tudománytörténeti gyengéket és hiányokat, amiket azután saját készletükből pótoltak. Ekkor azonban csakhamar kiderült, hogy Kuhn eredeti eszméi voltaképpen feleslegesek, a pótlékokból sokkal jobb vagy legalábbis mutatósabb struktura épithető fel. Némi túlzással azt is mondhatnók, hogy Kuhn könyvéből napjainkra csupán a cim egyetlen szava maradt megtépázatlanul, az, hogy "...strukturája". Mert Kuhn ellen hadakozva, vagy ujabban már meg sem említve a nevét, a legtöbb modern tudományelméleti mü valamilyen —lehetőleg persze matematikailag megfogalmazható— struktúrát keres és talál a tudományos kutatómódszerekben vagy a módszerek különféle szempontok szerint megszerkesztett racionális modelljeiben. Kuhn hatása azonban nem csupán annyi, hogy idejében a kor divatos tudományos zsargonjához igazította a tudományelmélet és a tudománytörténetírás nyelvét. Könyvének legfőbb jelentősége az, hogy egy sokféleképpen interpretálható és termékenyen félreérthető ismeretelméleti modellel, az úgynevezett "paradigmával" igen erősen irányította a legkülönfélébben elképzelt tudományfejlődési strukturák értelmezését. A paradigma ugyanis, noha mindezidáig ellenállott a definiálási kísérleteknek /vagy talán éppen ezért?/ kiválóan alkalmas közvetitő a különféle absztrakt strukturák és a filozófiai-történeti valóság között; valóságos kulcsként szerepel, aminek a segítségével a strukturák konkrét filozófiai és történeti "nyelvre" fordíthatók le. Kuhn is elsősorban erre használta a "paradigmát"; ám az ő tudományfejlődési strukturája, mely "normál" és "forradalmi" szakaszok váltakozásából állott, még olyan egyszerű volt, hogy erősen igénybe kellett vennie a paradigma másik, "strukturabővitő" tulajdonságát is ahhoz, hogy megfeleltethesse modelljét a történeti helyzeteknek. Éppen a kétféle, ti. a struktura-dekódoló és a strukturabővitő funkció összekeveredése tette tán Kuhn elméletét később könnyű támadás zsákmányává, de az összekeveredésből eredő nyitottság volt ugyanakkor az elmélet legfőbb szépsége és vonzereje is. Igy vált ugyanis alkalmassá Kuhn "generativ" elmélete a tudományfejlődés felszini, s a felszinen többé-kevésbé folytonosnak látszó jelenségei mögött meg/Folytatás a 286.oldalról./ /Charlottesville/,1974.3.no. 477-490.p. - Különösen érdekes, több szempontból is, az utoljára emiitett cikk. Először, talán ez Kuhn könnyen félreérthető gondolatainak a legmegbízhatóbb rövid ismertetése. De még fontosabb, mert azt mutatja, hogy Kuhn eredetileg természettudományra kidolgozott modellje milyen jól —talán még az eredetinél is jobban— alkalmazható az irodalomtudományban. Ez egymagában elgondolkoztathatná a kutatókat a "két kultura" paradigma érvényességéről, s azt mutatja, hogy érdemes volna a modern tudományfilozófiai eredmények alapján felülvizsgálni a kérdést. 4/ "Az uj , valódibb Kuhnt —irja a második kiadásról Allan E.

Musgrave— a régi, forradalmi Kuhn sápadt visszfényének látom csupán. Az a forradalmi Kuhn talán nem is létezett soha - de akkor is ki kellett találni!" MUSGRAVE ,A.E..: Kuhn's second thoughts. /Kuhn másodszori gondolatai./ = British Journal for the Philosophy of Science /London/, 1971.3.

no. 287-297.

p. - Napjaink neokonzervativ áramlataival párhuzamosan nő a /kitalált?/ forradalmi Kuhn elleni ellenszenv, s a legtöbb hangadó szaktekintély az időközben megerősödött tudománytörténetírástól újra a "buzditó példák" tárházát várja az "ellenkultúra" és a "tudomány-ellenesség" támadásai ellen. Ezekkel a konzervatív szaktekintélyekkel vitázva irja Stephen G. Brush /aki különben nem tartozik Kuhn követői közé/: "Ahelyett, hogy a tudományellenes hangulatokért az olyan történészeket hibáztatnák, mint Kuhn ..., jobban tennék, ha meggondolnák azt, amit 1940-ben irt W.James Lyons a régi stilusu tudománytörténetről: ha /kevésbé rózsás,/ 'pontosabb képet rajzoltak volna a tudomány szerepéről, nem lenne most a tudomány gyanú és hibáztatás tárgya.'" BRUSH., S. G. : Should the history of science be rated X? /X/kromoszómaként/ tekintendő-e a tudomány?/ = Science /Washington/,1974.márc.22. 1164-1172.

p. - Brush szerint "a mult segíthet, hogy átvészeljük a közönségben újraébredt tudományellenességet", de csak akkor, ha a tudománytörténetírás nem tér vissza a régi kumulativ és dicshimnuszos mítoszaihoz. 287'