Tudományszervezési Tájékoztató, 1974

5. szám - Szemle

Itt meg kell vizsgálni, vajon a hagyomány tényleg csak akadályozta-e a fejlődést, vajon olyan előítéletekkel és előre kialakult véleményekkel töltötte meg a tudósok agyát, melynek eltávolítása az előrehaladás legfontosabb feltétele volt. A probléma az előitélet szóból ered. Amikor kísérleteinkről, a tanulmányozandó jelenségekről beszélünk, szükségünk van egy nyelvre, szavakra, melyek fogalmaink verbális kifejezői. A vizsgálódások kezdetén elkerülhetetlen, hogy a szavak ne legyenek kapcsolatban a régi fogalmakkal, hiszen az ujak még nem léteznek. Ezek az úgynevezett előítéletek tehát nyelvünknek szükségszerű alkotói és egykönnyen nem küszöbölhetők ki. A nyelvet hagyomány utján tanuljuk. Bevett fogalmak alakítják gondolkodásmódunkat és meghatározzák kérdéseinket. Amikor Rutherford kísérletei arra engedtek következtetni, hogy az atom magból és körülötte levő atomokból áll, óhatatlanul fölmerül a kérdés: milyen az elektronok mozgása és helyzete az atom ezen külső részeiben? Mik az elektronpályák? Vagy amikor az ember megfigyelte a nagyon távoli csillagok eseményeit, indokolt volt a kérdés: e két esemény egyidejü-e vagy sem? E kérdések értelmetlenségének felismerése nehéz és fájdalmas folyamat. Nem szabad lekicsinyleni az "előitélet" kifejezéssel. Ezért elmondható, hogy amikor alapvető fogalmakat kell megváltoztatni, a hagyomány egyúttal a haladás feltétele és akadálya is, s általában hosszú időbe kerül, amig az uj fogalmak általánosan tért hódítanak. Végül alkalmazzuk ezeket az eszméket a fizika jelenlegi helyzetére. Korunkban az anyag alapvető szerkezete egyik központi problémánk; az elemi részecskék fogalma uralta e problémát egészen Démokritosz óta. Ez világosan kitűnik képeinkből és kérdéseinkből. Egy darab anyag molekulákból áll, a molekulák atomokból, az atom magból és elektronokból, a mag protonokból és neutronokból. Nos, a proton lehetne elemi részecske, de csak akkor neveznénk ennek, ha nem lenne újra osztható; akkor azt kellene kívánnunk, hogy tömeggel és töltéssel rendelkező pont legyen. De a proton véges nagyságú és osztható. Két nagyenergiájú proton összeütközéséből sok darab keletkezhet, de ezek nem kisebbek a protonnál; olyan részecskék, mint a proton; például a részecskék egész spektrumából bármelyik objektum töltése —ha nem egyenlő nullával— nem kisebb a protonnál. Tehát, ami az ilyen összeütközésben történik, talán nem nevezhető a protonok szétválásának, hanem az összeütköző protonok kinetikus energiájából származó uj részecskék alakulásának. Ha a proton nem elemi, akkor miből áll? Anyagból? De az anyag részecskékből tevődik össze stb. Látjuk, hogy nem kaphatunk elfogadható választ e kérdésekre, melyeket hagyományosan tettünk és teszünk fel, s ez a hagyomány 2 500 évre tekint vissza, egészen Démokritoszig. De nem tehetünk e kérdések megfogalmazásáról, mivel nyelvünket köti a hagyomány. Ilyen szavakat kell használnunk, mint "szétválaszt", valamiből "áll" vagy "részecskék száma", s ugyanakkor megfigyeléseink arra tanítanak, hogy e szavak alkalmazhatósága korlátozott. Itt ismét nagyon nehéz elszakadni a hagyománytól. Az elemi részecskékről szóló egyik legújabb tanulmányban ezt a kijelentést találtam: "J.D.Bjorkén eredményei 1974