Tudományszervezési Tájékoztató, 1974

1. szám - Szemle

A fejlődés megköveteli a nemzetközi tudományos munkamegosztásba való szer­vezettebb bekapcsolódást. Jelentős az intézetek részvétele a szocialista akadé­miák többoldalú együttműködésében. Az MTA két kép­viselője vesz részt a Varsóban működő Sz. Banach Nemzetközi Matematikai Tudományos Kádertovábbképző Központ Tudományos Tanácsában. A központ által félévenként rendezen­dő nemzetközi szemináriumra előadókat és hallgatókat jelöl a főosztály. A központ munkájában elsősorban a Számítástechnikai és Automatizálási Kutató Intézet, a Matema­tikai Kutató Intézet és más kisebb akadémiai és nem akadémiai kutatóhelyek vesznek részt. A magyar intézetek részt vesznek a Minszkben megszervezésre kerülő Hő- és tömegcsere Nemzetközi Kutatóközpont munkájában, bekapcsolódtak a szocialista orszá­gok Egységes Számitógéprendszere munkáiba, és részt vesznek igen sok két- és többol­dalú KGST témában. Nagy feladatok várnak kutatóhelyeinkre a KGST komp­lex programja megvalósításában is. A KGST-tagállamok által 1972 febru­árjában aláirt nemzetközi egyezmény értelmében nemzetközi kutatókollektiva alakult a Központi Fizikai Kutató Intézetben a WER tipusu energetikai reaktorok /Voronyezs és Paks/ reaktorfizikai problémáinak tanulmányozására: a kutatás alapjául szolgáló ZR-6 reaktort a mult év végén helyezték üzembe. Gyorsan fejlődnek az akadémiai két- és többoldalú témák kutatási munkái, bővülnek a kapcsolatok nyugati kutató központokkal is. Az egyre szélesedő kapcsolatok szükségessé teszik, hogy a nemzetközi kap­csolatok bonyolítására vonatkozó teendők egyszerűsödjenek, és az intézetek tevékeny­ségi köre növekedjék ezen a területen is. Ezt célozza az elkülönített keretek biztositása a nagyobb kutatóintézetek számára, valamint a külföldi vendégek meghívásáról kiadott főosztályi keret, valamint utmutató is. E téren rész­ben a joghatályos felsőbb szintű rendelkezések, részben az intézetek teherbiróképes­sége szab határt a szándékoknak. Jelentős eredmény, hogy 1973- január 1-vel a nagyobb intézetek meghatározott esetekre megkapták a kiutazások engedélyezésének jogát. Ez az intézkedés, amely a főosztály javaslatára került kiadásra, nagymértékben növeli az intézeti önállóságot, gyorsítja az ügyintézést, A jövő legfontosabb feladata a nemzetközi együttműködés szervezett és ko­ordinált fejlesztésének megoldása. E munkában a főosztály jelentős mértékben támasz­kodni kiván a koordináló tanácsok javaslataira, véleményére. AZ ORSZÁGOS TÁVLATI TUDOMÁNYOS KUTATÁSI TERV A főosztály megalakulása óta, a középtávú tervezés kérdései mellett, folya­matosan foglalkozik a távlati tudományos terv készítésével, megvalósításának szerve­zésével. 1970-ben több vezető kutató segitségével megvizsgálták a korábban az elnök­40

Next

/
Thumbnails
Contents