Tudományszervezési Tájékoztató, 1972

1. szám - Szemle

Tehát elmondhatjuk, hogy mind határozottabb kontúrokban kezd kialakulni egy elsőrendűen szellemi alkotómunkával /információszerzéssel, kutatással, koncepci­óalkotással, műszaki tervezéssel, oktatással, szervezéssel, vezetéssel/ foglalkozó apparátus , mely a tudományos-technikai forradalom korában mind nagyobb hatást gyakorol a termelő és végrehajtó s egyéb apparátusok fejlesztő tevékenységére, annak elsőrendű szervezője lesz. Mivel pedig korunk gyorsuló tech­nikai fejlődése következtében a fejlesztés minden tekintetben fontossá vált, tulaj­donképpen a termelő-, szolgáltató- stb. tevékenységek organizálójává fejlődik. Ennek az óriási apparátusnak az áttekintéséhez többféle modellt és áttekintő segédletet alkalmaztunk. Elsősorban a/ egy vázlatos makro-modellből indultunk ki; majd Ъ/ a vizsgált szervezettípusok meghatározásához felhasználtuk dr.Kiss , W , , , István szervezettipologiajat, с/ kidolgoztuk az ágazati irányitás modelljét, és ezek után kritikus pont­jai feltüntetésével és részletesebben d/ a mikrostrukturák, illetve egy-egy mikrostruktúra vizsgálati modelljét. A MAKROMODELL ÉS AZ ALKOTÓ SZELLEMI MUNKÁT VÉGZŐ SZERVEZETEK TIPOLÓGIÁJA Az alkotó szellemi munkát /legalább részben/ végző szervezeteket, ágazati és népgazdasági szervezetrendszereket rendszerelméleti alapon vizsgáljuk. A rendszer­szemléletű megközelítés kijelölhetővé teszi a szervezetek, az ágazati szervezetrend­szerek, az országos szervezetrendszer alkotó szellemi munkában érdekelt alrendszerei —működésének, struktúrájának, döntési és információs rendszerének— kritikus pont­jait, amelyek szuboptimális megoldás esetén veszteségforrások lehetnek; - lehetővé teszi, hogy a vizsgálatok során feltárt veszteségforrások he­lyét, szerepét és összefüggéseit tisztázzuk; - segítségével tehát az is megállapítható, hogy a vizsgált rendszeren be­lüli, elsődleges vagy továbbgyürüződő, illetve a rendszeren kivüli, a rendszer működésébe áttételezett hatású veszteségforrásról van-e szó. 1. Elsősorban a makromodell elemeinek kapcsolódása­inál találhatók azok a kritikus pontok, amelyek a szellemi erőkkel és az ismeret­anyaggal /információ és kutatási eredmény/ való, hatékony gazdálkodás szempontjá­ból jelentősek /l.ábra/. Ezek közül néhányat kiemelünk: 49/ KISS I. - SZABÓ L.: i.m. 96

Next

/
Thumbnails
Contents