Tudományszervezési Tájékoztató, 1971
1. szám - Szemle
A tudományágak szerinti részletezést a kutatói létszámra 10 ország adta meg, mindegyik azon az alapon, amelyet a maga számára leginkább megoldhatónak vélt. Az egységesség elvét tehát e vonatkozásban nem sikerült érvényesíteni. A tanulmány azonban megállapitja, hogy ennek ellenére a kapott adatok mégis "hasznosak". Bár az egyes országok adatai közvetlenül nem hasonlíthatók össze, mégis figyelemreméltó, hogy a vizsgált országokban a természettudományok és a mérnöki tudományok részesednek 50 %-nál nagyobb mértékben a kutatók létszámából. Az orvostudományok részesedése 3»2 és 27,4 % között váltakozik. A mezőgazdasági tudományok részesedése 20 % fölött van Ciprusban, Írországban és Görögországban. A társadalomtudományok súlya 20 % fölött van Ciprusban, Szovjetunióban és Jugoszláviában. /А tanulmány sajnos nem közli, hogy az egyes országok milyen alapon sorolták kutatóikat az öt tudományághoz./ A KUTATÓI LÉTSZÁM KOR SZERINTI MEGOSZLÁSA A kutató létszám életkor szerinti megoszlásáról 13 ország közölt adatokat. Az UNESCO felmérésben alkalmazott korcsoportok a következők voltak: 1. 29 éves vagy fiatalabb 2. 30-39 éves 3. 40-49 éves 4. 50-59 éves Az adatok több esetben szükebbkörü felmérések alapján végzett becslések eredményei, három ország esetében pedig nem 1967-re vonatkoznak. Írország esetében a fentiektől eltérő kategorizálás érvényesült. A kutatók korcsop ortok szerinti statisztikája a vizsgált 13 országban érdekes képet mutat. A 30 évesnél fiatalabb kutatók számaránya a legnagyobb Belgiumban, Írországban és Máltán; mindhárom országban majdnem eléri a 40 %-ot. A többi országban az ezen korcsoporthoz tartozó kutatók számaránya 7-30 % között mozog. A 13 ország közül 11-ben a 30-39 éves kutatók számaránya a legnagyobb, súlyúk 35-57 % között váltakozik. Bulgáriában, Spanyolországban és Csehszlovákiában a második legnagyobb korcsoport a 40-49 éveseké. A többi országban ez a korcsoport a harmadik helyen szerepel. Az 50 évesnél idősebb kutatók számaránya országonként 1-19 % között váltakozik /legkisebb Máltán és Bulgáriában, legnagyobb Belgiumban/. A tanulmány a fiatalabb kutatók viszonylag nagy számarányát a következőkkel motiválja: - A tudósok és mérnökök különösen szakmai pályafutásuk korai szakaszában alkotóképesek, s később —bizonyos kor elérése után— felhagynak a kutatási-fejlesztési tevékenységgel, és más területen tevékenykednek. 63