Tudományszervezési Tájékoztató, 1970

1. szám - Szemle

- az is bevált módszer, amikor egy-egy kutatóhely országos vagy ágazati program keretében találja meg a maga kutatási feladatait; - komoly kétségek merülnek fel viszont az olyan tervezési módszerrel szemben, amikor egy-egy ágazat minden kutatását központosán szervezett kutatási programba igyekeznek beállítani; ilyen módon több lesz a bürokrácia, mint a tényleges kutatási kooperáció; - végül, elkerülhetetlen, hogy a kutatások jelentékeny részében maga a kutatóhely vezetése döntsön. A mai átmeneti helyzet megoldását két irányban kereshetjük. Egyfelől jól kiválasztott és nem nagyszámú országos és ágazati kutatási programokat kell kitűzni, s ebbe bekapcsolni a szükséges intézeteket. Ez esetben Q tervezés felelősségét a programot adó irányitószervnek kell viselnie. Minden egyéb kutatás tekintetében a tervezés felelőssége az intézet vezetéséé: el kell döntenie, hogy milyen megrendeléseket vállal, milyen kooperációkban vesz részt, s akár társadalmi szükségletek megítéléséből, akár tudományfejlesztési meggyőződésből kiindulva, saját megítélése szerint milyen kutatásokat tüz ki. Döntő ebből a szempontból, hogy rögzitsük a kutatástervezés felelősségét. Szerintem ez két helyen lehetséges: a kutatóhelyek vezetésében és az irányitószerveknél. Ebben azonban egyértelmű helyzetet kell teremteni. Egy-egy kutatóhelyen belül a kutatótevékenység nyilvántartása és ellenőrzése még teljesen kialakulatlan, jóllehet nagyobb kollektívában, kutatási nagyüzemekben, ez elengedhetetlen. Ma az a helyzet, hogy ahány ház, annyi szokás, és igazán bevált, megnyugtató gyakorlatot én nem is ismerek. Pedig van megoldás. A hazai és a külföldi tapasztalatok elegendő támpontot adnak ahhoz, hogy a szervezési elveket meg lehetne határozni, s ezek általános érvényesítését szervezéssel, ösztönzéssel és ellenőrzéssel el lehetne érni. De kinek a feladata legyen ez: a minisztériumoké, az Akadémiáé vagy a Tudománypolitikai Bizottságé? Függetlenül azonban attól, hogy ez a kérdés hogyan dől el, minden kutatóintézetnek érdekében áll, hogy szüntelenül keresse e szervezési kérdések minél jobb megoldását. A kutatási eredmények elbírálása a másik nehéz kutatóhelyi szervezési probléma. Ez is kialakulatlan, s minden intézetben, illetőleg ágazatban más a gyakorlat. Pedig ez igazán döntő kérdés, mert itt dől el, mire jó az egész kutatás eredménye: viszi-e előre a tudományt, hogyan és mire használható a társadalmi szükségletek kielégítésében. S itt sok nehéz kérdés adódik: kik vegyenek részt az elbírálásban a kutatóhelyen belül és azon kivül, mit érdemes szűkebb körben közölni és mit szélesebb körben, hova kell címezni a kutatási eredményeket, mit kell a továbbiakban tenni azzal, amit a vizsgálatok eredményeztek, hogyan lehet ezt a kutató, illetőleg a kollektíva számára honorálni, főleg hogyan lehet azt kifejezni és érvényesíteni, ha a kutatás eredménye értéktelen stb. A megoldás tekintetében ugyanazok a problémák, amiket előbb a tervezésnél felvetettem. 19