Tudományszervezési Tájékoztató, 1967

5. szám - Szemle

ságossági mutató még ennél is sokszorta kedvezőbb. 1958-1964 között az Ukrán Tudományos Akadémia intézetei által befejezett kutatások gyakorlati realizálása két milliárd rubel hasznot hozott a népgazdaságnak. A tudományos kutatásokban világszerte egyre növekszik a nem alkotó munka részaránya. A különböző tudományágakban ma az alkotó, illetve az előkészítő, adatgyűjtő és elemző munka viszonya 1:6 - 1:9 aránnyal fejezhető ki. Ennek kedvezőbbé formálása érdekében —a munka jobb megszervezése és minél nagyobb fokú gépesitése-automatizálása mellett— szükséges a tudományos segédszemélyzet létszámának növelése. A tudományos kutatók és a tudományos segédszemélyzet optimál is arány a természetesen tudományterületenként más és más. Nagylétszámu segédszemélyzet kell az alkalmazott tudományok területén, kisebb a természettudományokban és még kisebb a társadalomtudományi kutatásokban. Érdekesen mutatják a tudományos segédszemélyzet mennyiségének felfutását —és vele együtt a tudományos kutatás módszereinek megváltozását— az Ukrán Tudományos Akadémiáról rendelkezésre álló adatok. 1934—1941 és 1945-194? között a tudományos dolgozók és a tudományos segédszemélyzet aránya 1:0,52 és 1:0,77 között mozog. Mivel a háború után napirendre került —a korszerű tudomány igényeinek megfelelően— az intézetek gyors technikai "kistafirozása", ez az arány napjainkig szükségszerűen l:2-re változott, de az alkalmazott tudományi intézetekben eléri az 1:3,3 arányt is, ami már megközelíti az ilyen intézetekben jelenleg eszményinek tartott 1:4 arányt. A társadalomtudományi intézetekben 1 tudományos dolgozóra ez idő szerint 0,5 segédszemélyzet jut. A célkitűzés az 1:1 elérése. Topcsijev akadémikus jelentős eredménynek könyvelte el azt, hogy 1955I96O között a Szovjet Tudományos Akadémia intézeteiben az idősebb és a fiatalabb tudományos dolgozók aránya 1:2-ről l:4-re változott meg. Lehman^ alapos vizsgálódásai szerint a tudományos dolgozók munkájának egyéni eredményessége a 33-34. életévben emelkedik a legmeredekebben, majd a 38-39. életévben kulminál. Az idősebbek mellett a felhalmozott ismeretek és a tudományos-módszertani tapasztalatok szólnak. A fiatalabb és az idősebb kutatók együttműködése —ha megfelelő megoszlásban vannak jelen egy-egy intézetben— igen gyümölcsöző. A Szovjetunióban 1955-1960 között az Akadémia tudományos dolgozóinak átlagéletkora 41,5 évről 38 évre csökkent. Vannak azonban ennél sokkal fiatalabb intézetek is: a Szibériai Tagozat tudományos dolgozóinak átlagéletkora 33, a Kibernetikai Intézet tudományos dolgozóié pedig 26 év. Ezzel szemben némileg lassubbodott az a folyamat, amely a kandidátusi cim elnyerésétől a doktori cim elnyeréséhez vezet. A kandidátusi fokozat elérése után átlagosan 12 esztendő telik el a doktori disszertáció megvédéséig, s ez 2 évvel 10/ LEHMAN,H.C.: i.m. 593