Tudományszervezési Tájékoztató, 1965
5. szám - Szemle
tartják helyesnek. De ha minden mondat egyformán 15-20 szavas lenne, az elviselhetetlenül monotonná tenné az irást. A változatosság tehát nemcsak kivánatos, ennél több: követelmény. Nagyon zavaró, ha sok a mellékmondat; a "hogy"-okkal és "mely"-ekkel csinján kell bánni. Kevesen élnek a kettőspont, gondolatjel és pontosvessző adta lehetőségekkel, pedig ezek igen alkalmasak arra, hogy egymáshoz kapcsolódó, de mégis különválasztandó gondolatok kölcsönös helyét és viszonyát érzékeltessék. Egyik leggyakoribb és legbántóbb hiba nagyképű szavak használata. Emögött tulajdonképpen az a törekvés húzódik meg, hogy a szerző —minthogy mondanivalóját nem érzi elég jelentősnek— fellengzős, ünnepélyes és nyakatekert szavak használatával akarja az olvasót saját tájékozottságáról és tekintélyéről meggyőzni . Hasonló forrásból ered az objektivitás látszatának fokozását célzó ilyenfajta kifejezések elburjánzása is, mint például "...az eddigiekből azt a következtetést látszik helyesnek levonni, hogy..." vagy "...a rendelkezésre álló információ alátámasztja, hogy...". Az ilyen stilus könnyen azt az érzést keltheti az olvasóban,hogy a szerző egyszerűen nem biztos a dolgában, ezt nem akarja, vagy nem meri világosan megmondani, ezért burkolódzik az álobjektivitás leplébe. Rendszerint mégsem ez van a dolog mögött, hanem egy divatos "tudományos" stilushoz való ragaszkodás. A tudományos jelentések és közlemények stílusának személytelenné válásáról, a "se sava, se borsa" jellegű Írásokról érdekes véleményt közöl a Nature cimü folyóirat 1964. április 18.-1 száma.^ Eszerint a közlemények emiitett hangvétele viszonylag ujkeletü jelenség. Régebben a szerzők nem tartották a tudományos állásponttal összeegyeztethetetlennek, hogy közleményeikben bepillantást nyújtsanak szellemük alkotóműhelyébe, és élményszerüvé tegyék beszámolóikat. "A mai tudományos közlemény hamisítvány abban az értelemben, hogy a tudományos felfedezéshez vezető gondolkodás folyamatáról teljesen torz képet rajzol. A tudományos közlemény induktiv formátuma elvetendő" — idézi a folyóirat a B.B.C.-ben folytatott vita egyik szereplőjét, aki kifejti, hogy a valóságban inkább dedukciós folyamatok során jutnak a közlemények szerzői mondanivalójuk birtokába. Az objektivitásra való túlzott törekvés, és a kiadók ilyenirányú divatja az, ami ezt a stilust élteti és meggátolja, hogy számot lehessen adni azokról a szellemi folyamatokról, amelyek egy-egy kutatási eredményhez vezettek. A jó stilushoz köztudomásúlag hozzátartozik, hogy egy-egy szót ne használjunk többször egymásután ugyanazon, vagy egymásrakövetkező mondatokban. Ez igy igaz — a szépirodalomban. De teljesen helytelen és félreérthető, ha a szerző —az ismét"^S0MNER,W.L.: Limitations of the research paper. /А kutatási jelentések korlátai./ в Nature /London/, 1964. ápr. 18. 246. p. 703
