Tudományszervezési Tájékoztató, 1964

1. szám - Szemle

jain folyó kutatások számának növekedését tekintjük. Ezért vált szükségszerűvé a koordináció különböző formáinak különböző szervezeti szinteken és a különböző háló­zatokban történő megvalósítása. Bizonyos sikerek születtek már egyes témák szintek szerinti összekötésében, pl. a kutatóintézetek és a tervező- és konstrukciós irodák együttműködése terén, ügyanosak folytak már koordinációs kísérletek, amelyek tudo­mányos intézetet, felsőoktatási tanszéket és üzemi kutató laboratóriumot kapcsoltak össze. Sok tapasztalatot szerzett az LTA is a munka szervezésére és módszereire vo­natkozóan olyan kollektivák tevékenysége során, amelyeket a népgazdaság számára kü­lönösen fontos kutatások koordinálása feladatával hoztak létre. Az, hogy akadt olyan koordinációs elképzelés is, amely nem állta ki az élet próbáját, nem jelenti azt, mintha ezek a sikertelen kísérletek nem segítették volna elő az egyrészt olyan uj, nehéz ós szokatlan, másrészt termékeny terület meghódítását, mint amilyen a tudomá­nyos kutatómunka tervezése és koordinálása. Természetesen nem titok, hogy egy-egy kutatóintézményen belül olykor rej­tett, sőt még nyilt nézeteltérésekre is sor kerül, s ezek a tudományos harcok gyak­ran nagy hévvel folynak. Ezeket a sajátságos lélektani jelenségeket és nehézségeket azonban nem szabad túlságosan kritikusan megitélni. A közösségi munka gyakorlata és szeretete oly mértékben fog növekedni, amilyen mértékben felszámolják a tudatban még fellelhető csökevényeket és azokat a bürokratikus akadályokat, amelyek a kétes szer­vezeti formák megkövesedését, egyes kisebb intézményekben a formalizmus és áltudo­mányosság megnyilvánulásait idézik elő. A Nowe Drogi szerkesztősége által kezdeményezett vita azt bizonyitja, mi­lyen nagy jelentősége van az alkotó, kritikus véleménycseréknek, különösen akkor, ha ezek a nézetek a tudomány ós a műszaki fejlődés kérdéseivel kapcsolatosak. Nem lehet szó végső ós megfellebbezhetetlen kinyilatkoztatásokról, hiszen számos objek­tiv és szubjektiv feltétel megváltozásával, olyan fejlődéssel kell itt számolni, amelyet maga az élet, a gyakorlat hoz magával. Ezért az itt ismertetett vita sem te­kinthető távolról sem lezártnak. Összeállította: Futala Tibor 49

Next

/
Thumbnails
Contents