Tudományszervezési Tájékoztató, 1963

4-5. szám - Figyelő

gyakran meg éppenséggel hátráltatja a fejlődés ütemét. A szokás hatalma nagymértékben megnehezíti a tudományos munkaszervezés me gre formál ás át, annál is inkább, mert ezeket a maguk idejében haladó szervezési formákat ugyanazok hozták létre, akiket ma ugyanazok megváltoztatásával, sőt néhol ezek teljes felszámolásával és ujjal való helyettesítésével hiztak meg. Sokaknak az a véleménye, hogy a tudományt, ezen helül a kémiát is, fel kell osztani elméleti (akadémiai) és ágazati (technikai) részre. A szerző véleménye szerint ez teljesen helytelen. A tudomány egészében és az elméleti kérdések elszakithatatlanok a gyakorlati kérdésektől. Hogy a tárcák között fennálló válaszfalak az elméleti kutatások eredményeinek a termelésben való felhasználását ne gátolhassák, a kémia elméleti és gyakorlati kérdéseit közös szervezeti vezetés alatt működő kollektívának kell tanulmányoznia. Számos elméleti intézményben kitűnően dolgoznak: ezekben a kutatással egyidőben ágazati jellegű munka is folyik. Sok a kiválóan dolgozó ágazati intézmény is, ahol a gyakorlati munkával párhuzamosan elméleti kutatásokat is végeznek. Mindkét esetben az intézet kollektívája hatalmas nehézségekkel küzd. Még néhány évvel ezelőtt is félig gyári jellegű berendezések akadémiai kémiai intézetekben történő szervezésének még a puszta gondolata is felségsértésnek számitott, s még ma is akadnak egyesek, akiknek ez nem tetszik. Az elméleti kérdésekkel való foglalkozás a kémia ágazati intézeteiben szinte "ceempészuton" történik. A kémiai intézetek elméleti és ágazati területekre való felosztása teljesen szükségtelen. A leghelyesebb volna teljesen felhagyni az ilyen osztályozással, hiszen a vegyészet és annak feladatai egységesek és oszthatatlanok. Minden egyes kémiai tudományos kutatóintézet köteles felállitari és megoldani a vegyészet elméleti problémáit, logikus kutatási eredményekre jutni, és a termelés tervezésére, a régi tervezés tökéletesítésére uj utakat találni. A tudomány nem a "kíváncsiság kielégítésének", a "l'art pour l'art" kutatásnak az eszköze. Minden intézetnek kötelessége, hogy határozott feladatokat tűzzön maga elé.Majd ha nem lesznek külön elméleti intézmények, akkor foglalkozhat komoly formában minden egyes intézet elméleti kutatással, ami nélkül a haladás elképzelhetetlen. Másszóval addig, ameddig a munkáért a felelősség nagyjában megoszlik az elméleti ós az ágazati intézetek között, igazi felelősséget sem az egyik, sem a másik nem fog érezni. Há azonban olyan központok létesülnek, melyek a probléma egészéért felelőseéggel tartoznak, akkor az intézetek rendelkez458'