Tudományszervezési Tájékoztató, 1962

5-6. szám - Bibliográfia

1958.novemberében,Francia Nyugat-Afrika felbom­lása után Francia -Szudán a Francia Közösség auto­nom tagállama lett, majd az ugyancsak autonóm Sze­negál, Felső Volta és Elefántcsontpart köztársasá­gokkal együtt 1959.januárjában létrehozta aMaliAl­lamszövetséget, amèly azonban igen rövid életűnek bizonyult, mert francia nyomásra előbb Felső Volta és az Elefántcsontpart, majd Szenegál is kivált be­lőle. így 1960. szeptemberében Szudán magára ma­radt, felvette a Mali Köztársaság nevet, s meg­szakított minden kapcsolatot a Francia Közösség­gel, csak a valutaközösséget tartotta meg Francia­országgal és a CFA-frank övezetébe tartozó nyu­gatafrikai államokkal. 1960. szeptember óta Mali, mint figgetlen köztársaság igen önálló politikát foly­tat: 1961. márciusában gazdasági együttműködési egyezményt köt a Szovjetunióval, amely jelentős kölcsönnel támogatja (később az EAK és Lengyel­ország is kölcsönt nyújt Malinak), 1961.juliusában létrejön Mali, Guinea és Ghana között az Afrikai Államok Uniójáról szóló szerződés, amely szerint e három ország katonai, gazdasági, politikai és kulturális együttműködésre lép, s az ehhez való csatlakozást nyitva tartja minden független afrikai állam számára. 1962. juliusában Mali kilép a nyu­gat-afrikai francia valutaközösségből, s ettől kezd­ve Mali-frank néven saját pénzt bocsát ki. Mali fő­városában, Bamakóban van az un. Afrikai Chartá­hoz tartozó afrikai államok állandó titkársága. Az államoknak ebbe a csoportjába Ghana .Guinea, Mali, Marokkó, az EAK és Algéria tartozik, amelyeknek államfői (illetve Algéria akkori ideiglenes kormány­elnöke) 1 961. januárjábanCasablancában tartott kon­ferenciájukon elhatározták az uj afrikai államok tel­jes függetlenségéért küzdő politikai és gazdasági ta­nácsadó gyűlés és koordináló bizottság létesítését, majd a továbbiakban katonai együttműködésben is megállapodtak. (Ez a függetlenségi politikát foly­tató un. Casablancai Államcsoport szemben áll a francia befolyás alatt álló un.Brazzaville-i Állam­csoporttal, amely az Afrikai Malgas Uniót létre­hozta - lásd fentebb Madagaszkárnál). Mali északi sivatagos részét és szavannáit berber törzsek, tuaregek, kabilok lakják, déli termékeny földjeit - a Szenegál és Niger folyók vidékét - szudán-né­gerek.Az ország gazdaságilag nehéz helyzetben van; teljesen elmaradott mezőgazdasága azonban a szo­cialista államok szakembereinek segítsége révén gyors fejlődésnek indult, s reménykeltő kezdemé­nyezések történtek az utóbbi években a legszüksé­gesebb iparok létesítésére is. Döntő jelentősége van az öntözéses gazdálkodás bevezetésének. A lakos­ság 2/3 része mohamedán, 1/3 része törzsi vallá­sok hivője;csak pár ezer európai (francia) él az or­szágban. Az analfabetizmus 90 %-os, a beiskolá­zottság 6 %-os. Az oktatás nyelve és a hivatalos nyelv egyelőre a francia. A kormányzat nagy erő­feszítéseket tesz az ország kulturális felemelkedé­se érdekében, de az iskolaügy problémái a szét­szórtan élő, ritka népesség miatt nem egykönnyen oldhatók meg. Az egyelőre még csak maroknyi mali értelmiség azonban túlnyomórészt szilárd baloldali meggyőződésű; az egyetemet végzettek száma 100 felett van, s egyre többen tanulnak a szocialista országok egyetemein. I. Tudományos központok, kutatóintézetek, szervezetek 1 / Tudományos Kutatóintézet (Institut de Recherches Scientifiques, Bamako) Alapitási év: 1961. Igazgató: Hamadou Hampate Ba. 6 tudományos munkatárs (kivétel nélkül af­rikai). A nagynevű haladó afrikai történész által vezetett intézménynek egyelőre történeti, nyel­vészeti és néprajzi osztálya van, továbbá Mali muzeumi kincseit és nemzeti könyvtárát kezeli, de további három osztályának megnyitása van tervben régészeti, földrajzi és az afrikai népi orvoslással kapcsolatos kérdések kutatására. Kutatási területét az egész nyugat-afrikai sza­vanna-régióra ki óhajtja terjeszteni, tehát Guinea, az Elefántcsontpart, Niger, Felső­Volta és Dél-Mauritánia megfelelő részeire. 2/ A Francia Fekete-Afrikái Intézetnek (lásd Sze­negál H/la) Bamakóban leányintézete működött, amelynek különböző archívumai, muzeumi gyűj­teményei, felszerelései Malinak a Francia Kö­zösségből való kiválása után az országban ma­radtak. A megfelelő uj intézményhálózat, amely gondoskodni fog ennek az anyagnak hozzáférhe­tővé tételéről és a kutatás céljaira való felhasz­nálásáról, most van kiépülőben. П. Egyetemek, főiskolák, továbbképző szervek 1/ Bamakóban jelenleg még csak egy műszaki kol­légium, három ipariskola és egy közmunkais­kola működik, amely együttvéve 600 hallgatót képes befogadni. A Szovjetunió segítségével most épül ki egy műszaki kiképzőközpont, amely 300 hallgatónak nyújt korszerű technikai képzést az ipar és a mezőgazdaság legsürgősebb szakem­ber-szükségleteinek fedezésére. Számos szov­jet szakértő működik közre az egész műszaki szakoktatási hálózat kiépítésében. Ш. Fontosabb könyvtárak, múzeumok, stb. 1/ A fentebb I/l.és 1/2. alatt emiitett könyvtári és muzeumi gyűjtemények. 20. MAROKKO (Al-Mamlaka al-Maghrebia) 2 Terület: 444 400 km . Lakosság: 11 598 ezer fő. Főváros: Rabat (225 ezer fő). Királyi nyári szék­hely: Tanger (142 ezer fő). Pénzegység: dirham (»100 marokkói frank). 1956-ban függetlenné vált királyság, amely a volt francia-marokkói védnökségi területet, a volt Spa­nyol-Marokkó jelentékeny rftzét.és (1957 óta) a volt tangeri nemzetközi övezetet foglalja magába. Ma­rokkó igényt tart Mauritániára, és a spanyol kézen maradt észak-afrikai területekre is; az Arab Liga tagja. Marokkó egyfelől elmaradott agrárország, feudális, sőt részben törzsi mezőgazdasággal, gyar­XLI

Next

/
Thumbnails
Contents