Tudományszervezési Tájékoztató, 1962

5-6. szám - Bibliográfia

mert megrettennek a szabad nép erejének kibontakozásától, amellyel szemben saját hagyományos pozíciójuk megőrzése reménytelennek látszik. De előfordul az is.hogy ugyanezek az osztályok vagy rét egek most már szélsőséges nacionalistákként maguk törekszenek saját népükkel egyidőben felszabadult testvérnépek leigázására, vagy nem is nacionalista, hanem törzsi, vallási, nyelvi partikularizmusuk révén éket vernek minden ésszerű regionális ill. nemzetközi politikai, gazdasági és kulturális együttműködési tervbe, amivel Afrika különböző népei közös erőfeszitéssel helyzetük megjavítására törekszenek. Ez a fajta nacionalizmus ill. partikularizmus egyrészt életképtelen és a neokolonializmusnak kiszolgáltatott töredék-és parány-államok létrejöttére vezethet, másrészt megbonthat értékes fejlődési lehetőségekkel rendelkező kulturális és gazdasági egységeket, s gyarmatositók nélkül is meghosszabbíthatja a gyarmati nyomorúságot. Elég emlékeztetni arra, hogyan robbantották szét 1959-ben szenegáli szeparatisták - francia tisztek jótékony támogatásával - a Mali Államszövetséget. így maradt a Mali Köztársaság tenger nélkül, s igy vesztette el Szenegál szegényes gazdasága közvetlen kapcsolatát a Niger-folyó küzépfolyásának nagy ivében fekvő termékeny területekkel. Pedig az uj afrikai enciklopédia elmondhatja majd, hogy a 13-14. században a szudán-négerek közös Mali Birodalma az Atlanti-óceántól - méghozzá éppen a szenegáli Dakartól - a Niger óriási félköréig terjedt; a 15-17. századig pedig a Songhai birodalom ugyanitt még virágzóbb életet teremtett, s azt az államhatárt, ami ma a Szenegálban és a Mali Köztársaságban élő szudán-négereket elválasztja egymástól, a mult század közepe táján a francia gyarmatositók hozták létre. Afrikának a gyarmatosítás kora előtti múltjából, történeti és kulturális hagyományaiból van mit meriteniök a mai afrikai népeknek is! De itt van mindennél intőbb példaként az is, ami 1960-ban történt és azóta is folytatólag történik Kongóban, S ami az imperialisták minden mesterkedése ellenére sem játszódhatott volna le ilyen formában, ha Katanga, Kivu, Kaszaiküiönböző törzseinek és törzsfőnökeinek elvakult partikularizmusa, hatalmi mohósága nem játszik a fehér tr eketebőrü politikai kalandorok kezére.*/Emlékezetes az is.hogy 1961-ben a Szovjetunió - s vele együtt India, Burma, az Egyesült Arab Köztársaság -miként emelte fel tiltakozó szavát Ruanda-Urundi feldarabolása ellen. Ennek is megvan a maga előtörténete: a 17. században a hamita batucsik, akik ma Ruanda földbirtokos arisztokráciáját alkotják, leigázták a bantu-néger bahutukat, akik 1959-ben tudomást szereztek a világ változásáról, fellázadtak földesuraik ellen, mire ezek a trópusi erdei harc összes titkaiban jártas törpe pigmeusoknak seregét küldték harcra jobbágyaik megfélemlítésére. Rendkívül érdekes mármost, hogy Afrika egységének és megosztottságának problémája hogyan vált az Encyclopaedia Africana alapvető tudományos szerkezetének döntő kérdésévé, amikor a Du Bois akadémikus által vezetett titkárság megkezdte tárgyalásait az afrikanisták ama nemzetközi összefogásának érdekében, amely ezt a nagy müvet hivatva van létrehozni. A titkárság első memoranduma erről igy ir: "Két ellentétes nézetet hallottunk, amely nagyjából megszabja az Encyclopaedia Africana elképzelhető terjedelmi határait: az egyik szerint a műnek a Szaharától délreeső Afrikára, tehát a "Fekete Afrikára" kellene szorítkoznia, s igy ki kellene zárnia egyebek közt az egész arab nyelven beszélő Afrikát; a másik szerint a műnek nemcsak az afrikai kontinensre kellene kiterjednie, hanem az egész afrikai diasporára is, igy többek között az afro-amerikai népre. Mi magunk ugy véljük, hogy az arany középút e két határvonal között húzódik. Pillanatig sem habozhatunk annak a nézetnek az elvetésében, hogy a Szaharától délre eső Afrikára kellene korlátoznunk magunkat. Az a felfogás, hogy a Szahara-sivatag áthatolhatatlan falat jelentett a Földközi-tengeri Afrika északon fekvő területei és a szudáni szavanna délen fekvő területei között, ma már úgyszólván teljesen hitelét vesztette. Történeti, etnológiai, nyelvi és gazdasági kapcsolatok hosszú sora köti össze Afrikában az északi és déli részeket. Már 1 000 évvel időszámításunk kezdete előtt sokat használt kereskedelmi utak vezettek keresztül a sivatagon, s b rlangi festmények mutatják ma is, hogy milyen lovasszekerek jártak egykor arra. A középkori cevekaraván-kereskedelem azzal irta be nevét a történelembe, hogy á Szaharán keresztül Észak-Afrikába, onnan Európába, majd Keletre szállított délafrikai arany ama századok gazdaságának egyik döntően fontos alapját alkotta. Olyan magas fejlettségű királyságok, mint az egykori Ghana, átfogták a sivatag és a füves szavannák egész régió+/ For coopération ..., 1-2. p. XI