Tudományszervezési Tájékoztató, 1962
1-2. szám - Figyelő
a pályázatra készül, és az б segítségét, kéri? Ha könyvtárosi kötelességéhez hivenlegjobb tudása szerint adja meg a kért segitséget, akkor nyilvánvalóan saját munkájának eredményét adja át egy idegen személynek, aki ebből olyan előnyöket élvezhet, amelyek őt illetnék meg. Ha viszont nem adja meg a kért felvilágosítást, akkor vét a könyvtáros etika ellen, sőt még kötelességmulasztás is terheli. S e bűnök akkor is nyomják lelkiismeretét, ha az alább emiitett - egyébként igen gyakran alkalmazott - "cselfogásokhoz" folyamodik: az olvasót a kérdésben csak átlagosan tájékozott kollegájához küldi; a tájékoztatás alapján kért könyveket és más dokumentumokat villámgyorsan eltünteti, majd az olvasóval tudatja, hogy kölcsönvették őket; a kérdésre csak olyan felvilágosítást ad, amennyit a könyvtár katalógusai, illetve a kérdésben csak átlagos könyvtárosi tájékozottság alapján adhatna, és igy tovább. - De mit is tegyen ilyen esetben? Lépjen vissza és áldozza fel sok hónapos vagy éves fáradságos kutatómunkája gyümölcsét? A kérdésre választ adni nehéz. De nemcsak az ilyen tipusu esetekből adódnak konfliktusok, sok más eset is előfordulhat - s fordul is - ami lelkiismereti problémákat okozhat a könyvtárosnak. Mi a helyes magatartás például akkor, ha X kutató segitséget kér témájához. A kérdés megbeszélése közben X elmondja eddigi eredményeit és megemlít számos olyan forrást is, amelyek a könyvtáros számára is ujak. A tájékoztatás megadása után jelentkezik Y t kutató, aki történetesen ugyanahhoz a témához kér segitséget, mint X, s itt jön a nagy kérdés; megadhatja-e a könyvtáros az általa már előzőleg ismert anyag mellett Y számára ls az X-tői nyert uj kutatási anyagot? Ugyancsak nehéz helyzetben van a tudóskönyvtáros, ha N kutató ugyanazon dolgozik mint ő, s eljön hozzá segítségért: N pedig azzal kezdi, hogy mindent elmond, amit tud és további anya-, got kér. Az N által elmondottak között több olyan dolog is akad, amit a könyvtáros nem tudott, viszont N nem ismeri a könyvtáros által kikutatott anyagot. Ez az eset talán még megoldható, mert közösen megírhatják a közleményt, megosztozva a témán. Még sokáig lehetne sorolni a nehezen megoldható eseteket, amelyek a könyvtáros - különösen a tájékoztató könyvtáros mindennapi gyakorlatában előfordulnak. Hol van tehát a határa a könyvtáros segítségadásának? Mi az ő "tulajdona"? A könyvtáros helyzete talán ahhoz a műszaki szakemberéhezhasonlitleginkább, akit egy vállalat azért alkalmaz, hogy újításaival, találmányaival fellendítse a termelést. A szakember a vállalat laboratóriumában,a vállalat eszközeivel dolgozik és találmányai igy magától értetődően a vállalat tulajdonává lesznek. Ha azonban a könyvelőnek van valami olyan ujitása, ami a termelést, vagyis nem az ő szakterületét érinti, találmány át nem köteles vállalatának átadni. Ez az utóbbi eset már nem érvényes a szegény könyvtárosra, mert akkor is köteles tudása legjavát adni,ha azt szabadidejében szerezte meg, s nem tarthatja magában, titokként kezelve saját kutatását, nem kezelheti saját tulajdonaként. Határt szabni tehát itt is nehéz.A szerző megsúgja: ha ilyen, munkaidőn tul végzett kutatásról van szó, már nem vehető rossznéven, ha a felvilágosítás csak annyit mond, amennyit más, átlagos ismerettel biró könyvtáros mondana. Ebben az esetben talán kevésbé vét az oly szigorú könyvtáros etika ellen... Bibliográfiai tájékoztatás esetében talán még azt is kimondhatjuk, - véli a szerző - hogy a könyvtáros saját bibliográfiájából, annak nyomtatásban való megjelenése előtt, nem köteles felvilágosítást adni. És végül le lehet vonni egy tanulságot: a könyvtáros-kutató lehetőleg ne foglalkozzék, mások által már kiválasztott kutatási témával és ne vegyen részt pályázatokon. - HAUKAAS, Kaare: The librarian as a research worker. (A könyvtáros mint kutató.) = Nordisk TidskriftförBokochBiblioteksväsen (Uppsala), 1961. 4.no. 154-163.p. 139
