Tudományszervezési Tájékoztató, 1961

1-2. szám - Szemle

nerek számával a belső aktaforgalom hatványozottan emelkedhetik a "posdcorb" jegyében. A "posdcorb" azonban nem más, mint a "planning, organising, Staffing, directing, coordinating, reporting, budgeting" (tervezés, szervezés, személyzeti beosztás, irányítás, koordinálás, jelentés- és költségvetés-készítés) kebel be 1 i művelete, amely a hivatali munkaerők összeségét igénybeveheti, mégpedig teljes munkaképességük határáig, anélkül, hogy a hivatali szerv bármiféle külső akcióra kényszerülne. Parkinson e jelenség magyarázatánál abból az érthető szociálpszichológiai feltételezésből indul ki, hogy minden hivatali funkcionárius alárendeltjeinek és nem vetélytársainak számát óhajtja szaporítani. Ha például A osztályvezető ugy találja, hogy tul sok a munkája és nem tudja elvégezni, akkor négy dolgot tehet: l/lemondhat állásáról(ez nem valószínű, mert hiszen éppen a reá háruló munkatömeg bizonyítja, hogy fon tos feladatot tölt bel); 2/megoszthatja hatáskörét В osztályvezetővel (ez sem valószínű, mert hiszen ezzel В fokozott munkabiróképességét és saját - legalább részleges - nélkülözhetőségét bizonyítanál); 3/ rábízhatja hatáskörének egy részét C-re, aki saját beosztottja (ennek az a hátránya, hogy egyértelműen kijelöli utódját, illetve azt, aki őt - legalább részben - helyettesítheti

1.); 4/ megoszthatja hatáskörét két beosztottja, С és D között, ami nemcsak С és D vetélkedését idézi elő és mindkettőjüket lojálissá teszi A iránt, valamint illojálissá egymás iránt, hanem még azzal a haszonnal is jár, hogy mivel С és D most már "vezető állásba" került, tehát mindkettőnek legalább két beosztottra (E-re és F-re, illetve G-re és H-ra) van szüksége, úgyhogy A a főosztályvezető cimére tarthat igényt, aki alá С és D osztálya tartozik, s aki ezzel В fölé kerekedik, mert az egyelőre még maga végzi a "posdcorb"-ot és igy csupán osztályvezetői működést fejt ki. Viszont nyilvánvaló, hogy egy főosztályon belül az osztályvezetőknek ismerniök kell egymás tervező, szervező, személyzeti beosztó, irányító, koordináló, jelentés- és költségvetés-készítő tevékenységét, úgyhogy ezentúl nemcsak A-hc fut be С és D minden feljegyzése, hanem С és D is megküldi egymásnak tudomásulvétel vagy véleményezés végett saját aktáit, valamint E és F, illetve G és H aktáinak kivonatát. S a bürokrácia - mint látjuk - valóban osztódás utján szaporodik, mert hiszen csak ez nyújt lehetőséget A (illetve később már В és C) számára, hogy helyet kapjon a hivatali hierarchia felfelé egyre keskenyedő gúlájában. Paródia? Szatíra? Parkinson tényekkel válaszol erre... Példáit persze saját tapasztalatköréből, vagyis a brit közigazgatásból veszi. MINÉL KISEBB A FLOTTA, ANNÁL NAGYOBB AZ ADMIRALITÁS! 1914-ben - a brit haditengerészet hatalmának tetőfokán - Őfelsége flottájában 146 000 tengerész szolgált, dokkokban 57 000 munkás gondoskodott a hajók karbantartásáról, s az egész apparátust a haditengerészeti hivatalok 3 249 főnyi személyzete, ill. ezen belül az admiralitás 2 000 tisztviselője igazgatta. 1928-ban, amikor 62-ről 20-ra csökkent a brit páncélosok száma (-67,74 %) és a flotta tengerészkatonáinak száma már csak 100 000 fő volt (-31,5 %), a hajókat 62 439 munkás (+9,54%) tartotta karban, viszont a haditengerészeti hivatalnokok száma 4 558-ra (+40,28 %), s ennek keretében az admiralitási tisztvise lők száma 3 569-re (+78,45 %) emelkedett. Mint Parkinson mondja. Nagybritannia ebben az időben már igen tekintélyes "szárazföldi flottával" rendelkezett. De még hátra volt a fekete leves. Mert 1935-ben az admiralitási tisztviselők száma 8 118-ra nőtt, s 1954-ben, amikor a flottaépítési programot a repülőgépek és a rakétafegyverek fejlődése miatt minimumra csökkentették, immár 33 788 főre rúgott a haditengerészeti tisztviselők összlétszáma. 40 év alatt 1 000 százalékos emelkedés! 33