Bujdosó Ernő: Bibliometria és tudománymetria (Könyvtártudományi és Módszertani Központ – Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára, Budapest, 1986)
3. A tudományos publikálás és kommunikálás
3.41 A folyóiratcikkek átfutási idejének mérése A folyóiratcikkek átfutási idején általában azt az időtartamot értjük, amely a kéziratnak a folyóirathoz való beérkezésétől a folyóiraton szereplő megjelenési dátumig eltelik. Ez az átfutási idő két szakaszra bontható (24 ábra): a) A beérkezéstől az elfogadásig terjedő (szakmai) szakasz alatt a szakmai lektorok véleményt mondanak a kéziratról, amely ezután visszakerül a szerzőhöz, hogy megtegye a szükséges változtatásokat. Komoly folyóiratoknál a kézirat általában a beérkezéstől számított 1—2 héten belül a szakmai lektorhoz kerül. Ebben a szakaszban késedelem csak a lektorálási tevékenység kapcsán adódhat, pl. ha a lektorálás lassú, vagy többszöri lektorálás szükséges. Gyakori az is, hogy a szerző késedelmesen küldi vissza az átjavított változatot. Különösen sok időt emészthet fel, ha a lektorok és a szerző(k) között szakmai vita alakul ki, és emellett még az előbbi tényezők valamelyike vagy mindegyike is közrejátszik. Nem hanyagolható el ekkor a postázási idők összeadódása sem, különösen, ha lektorok vagy a szerzők külföldiek. b) Az elfogadástól a megjelenésig terjedő (nyomdai) szakasz magában foglalja az anyag szedését, korrigálását, azaz a kézirattal való összehasonlítást, a szedett anyagnak javítását, nyomását, kötését stb. Időszükséglete lényegében a gyártás technológiájától függ. Ehhez mindenképpen hozzáadódik a korrektúra forduló időtartama, azaz a szerzőnek javításra küldött egy és/vagy két (hasábos és/vagy tördelt) korrektúra végtehajtási és a postai szállítás ideje. Ezt az időtartamot csupán a „Letters"-jellegű folyóiratok takaríthatják meg, ahol a beküldött kéziratot véglegesnek tekintik és a korrektúrát maga a szerkesztőség végzi. Az esetlegesen becsúszott hibákért a szerzőket a gyors megjelenés kárpótolja. A szerző — cikkének megjelenése mellett — jelentős szerepet szán eredményeinek terjesztésében a különlenyomatoknak is. Nem közömbös tehát számára ezek kézhezvételének időpontja sem. A cikkek átfutási ideje természetesen nem pontosan azonos minden egyes cikknél, hanem egy bizonyos érték körül ingadozik, statisztikus eloszlást követ. Jellemzésére több mérőszámot is használhatunk. Átfutási középidőnek (médián) nevezzük azt az időtartamot, amely alatt a kéziratok 50%-a a beérkezéstől a megjelenésig átfut egy folyóirat meghatározott évfolyamában. Ugyancsak jellemzőnek tartható annak az időtartamnak a hossza és elhelyezkedése is, amely alatt a kéziratok 25—75% közötti mennyisége átfut (interkvartilis). A különböző folyóiratoknál az átfutási idő több hónaptól kb. 1 évig teljed, gyakran 1 év fölötti is előfordul. Általában 6-12 hónap. A 9-12 hónapos átfutási idők a, jó-közepes" tartományt reprezentálják. 83