Bujdosó Ernő: Bibliometria és tudománymetria (Könyvtártudományi és Módszertani Központ – Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára, Budapest, 1986)
7. Kis tudomány-nagy tudomány
A láthatatlan kollégiumokat egyes szerzők többféleképpen értelmezik, attól függően, hogy milyen a tudományterület szervezete, integrációja és kommunikációs rendszere. 3 Valójában a láthatatlan kollégiumok az „elit"ből állanak és létszámuk nem nagy. Az elit és a tudós „tömegek" mennyiségi viszonyát íija le lényegében a Lotka törvénye (lásd a 6. fejezetet). Price 3 egy adott cikk- vagy szerzőhalmazra vonatkozóan becslést végzett, hogy ezek hányad része az említésre érdemes tudományos eredményt tartalmazó cikk, illetve az azt elért szerző. E meglehetősen durva becslés arra vezetett, hogy értékmérőként tekinthetjük az összes cikk vagy szerző számának négyzetgyökét, a valamilyen jósági tényező szerint rangsorba állított egyedek élenjáró csoportjából. Ebből az következik, ha a kiváló tudósok számát lineárisan akaijuk növelni az időben, akkor összlétszámukat négyzetes arányban kell fejleszteni. Egyesek szerint a helyzet ennél jobb, az összefüggés nem négyzetes, hanem lineáris. 5 A minőségi viszonyra a tudomány történetének tanulmányozása adja meg a feleletet: a nagyjelentőségű felfedezések csupán egy pár, az elithez tartozó tudós nevéhez fűződnek. Mi tehát a szerepe a „tömegnek" és a kevésbé jelentékeny eredményeiknek a tudomány fejlődésében? Jose Ortega y Gasset azt állítja, hogy a kísérleti tudományok haladása nagyrészt a meghökkentően középszerű, vagy még az ennél is alacsonyabb képességű emberek munkájának eredménye. A modern tudományban, amely korunk civilizációjának gyökere és szimbóluma, megtalálták tehát helyüket és sikerrel működhetnek a közepes tehetségek is. 5 A „nagy" tudósok munkái tehát az „átlag" tudósok kis felfedezéseinek piramisára épülnek. A szociológusok vitatják ezt az állítást, többségük szerint az óriások inkább a többi óriás vállán állnak mint a törpékén, amint azt maga Newton is vallotta: „ha valamivel is messzebbre láttam másoknál, ez csak azért volt, mert óriások vállain álltam". 7.1 Társszerzőség és együttműködés A társszerzők számának eloszlását valamely szakterület bibliográfiája vagy folyóiratai alapján határozhatjuk meg (42. ábra). A több szerzős cikkek előfordulását az együttműködés egyfajta mérőszámának is tekinthetjük, amely tudományterületről tudományterületre változik (14. táblázat). A kutatók közötti együttműködést mérhetjük az együttműködési tényezővel (f). A tényezőben súly-faktorként a szerző erőfeszítése tükröződik az 133
