A MTAK munkatervei, beszámolói, éves jelentései 1985-86.
V. Áttekintés és értékelés az 1985. évi tevékenységről és az 1986. évi program
82 egység, viszont olvasói férőhelyeinek száma csak 70, pontosan annyi, amennyi jelenlegi helyének megnyitásakor, 120 évvel ezelőtt volt. Az említett két viszonyszám önmagában is tükrözi a helyzet ellehetetlenülését, különös tekintettel az MTA fejlődésére, intézményrendszerének 1949-től történt megszervezésére. Az MTAK világszerte számontartott gyűjteményei korszerűtlenül, részben veszélyeztetetten, pótraktárakban, szétszórtan helyezkednek el. Szolgáltatásait, elsősorban olvasóforgalmát szűkös elhelyezési körülményei rendkívül korlátozzák. Mindezekből következően nem lehetett tovább halogatni az épület-probléma megoldását. A korábbi új épület emelésére irányuló és más, eredménytelen kísérletek (mindezek egy nagyobb lélegzetű tanulmányba kívánkoznak) után a jelenlegi program az MTA palotájával egy tömböt alkotó Arany János utcai ún. „akadémiai bérház" (az Akadémia utca - Arany János utca Széchenyi rakpart által határolt épület) átalakítását irányozza elő rekonstrukció formájában. Ez a megoldás történetileg a legmegfelelőbb, mivel az Akadémiát és könyvtárát helyileg együtt hagyja. (Világviszonylatban is szinte egyedülálló egy Akadémia vezető szerveinek. a könyvtárnak és a konferenciaközpontnak az együttese). A rekonstrukció-bővítés felújítás (nagyjavítás) jelleggel történik akadémiai eszközökből, bizonyos beruházási hányaddal. A beruházási cél (1980. május 21.) egy 1978. májusában készült előtanulmányra épült, amely azt vizsgálja, hogy az V. Arany János u. 1. sz. alatti lakóépület alkalmassá tehető-e könyvtár céljaira. Az Arany János u. 1. sz. alatti épületbe az MTAK részlegesen már régóta betelepült: raktárainak tekintélyes része áthúzódott a székházból a bérházba, munkahelyiségeinek egy része ugyancsak ott helyezkedett el az Akadémia utcai fronton. Így eléggé kézenfekvő megoldásnak látszott az Arany János u. 1. alatti bérház. Az előtanulmány az épület adott, hat szintjéből indult ki és így 5800 m~ alapterülettel számolt és telt első. természetszerűleg még ki nem értékelt javaslatot a terület felhasználására lámek alapján Mária Ferencnek, az MTA főtitkárának előterjesztésére valamennyi tárca pozitív véleményének figyelembevételével Lázár György, a Minisztertanács elnöke engedélyezte a lakáspótlást követően az épület átépítését könyvtár céljára. 37 lakást kellett pótolni, s e célra 40 millió Ft állt rendelkezésre. A MTAK maga bonyolította le bérlőkijelölőként is — a lakáspótlási programot. Ez négy évet vett igénybe a Fővárosi Tanács és szerveinek közreműködésévé! és a költségelőirányzaton belül. \ beruházási cél jóváhagyása után 1980. augusztusában a Középülettervező Vállalat (KÖZTI) amely az Ml A-tól megbízást kapott a tervezési munkákra, - házi tervpályázatot írt ki. Erre négy pályamű érkezett be. A benyújtott terveket belső és külső szakértőkből álló zsűri Major Máté akadémikus elnökletével bírálta el. Tolnay Lajos és Lőrinczi Edit terve bizonyult a legelőnyösebbnek. A pályadíjas mű alapján készült a beruházási program, melyet 1981. decemberében nyújtottak be. Ennek figyelembevételével készült el az engedélyezési, majd a kiviteli tervdokumentáció. A kiviteli tervdokumentációt a KÖZTI 1984. áprilisában adta át. A rekonstrukciós munkálatokat 1984. szeptemberében kezdte el a Középületkivitelező Vállalat (KÖZÉV): az utolsó lakó 1985 augusztusában távozott. Az építkezés elkészültének kívánatos határideje 1987 vége — így jelentette be Láng István, az MTA főtitkára 1985. szeptemberében az MTA apparátusának tartott programbeszédében.