A MTAK munkatervei, beszámolói, éves jelentései 1975.
Tartalom
- 2 zése csak az év végén kezdődött meg, s ennek megvalósítása előreláthatólag nehézségekkel fog Járni. A Feldolgozási Osztál y mindkét csoportja /katalogizálási csoport és osztályozási csoport/ személyzeti mozgás, betegségek miatt nehéz körülmények között folytatta munkáját. Jól haladtak viszont a katalógusok revízióját és javitását szolgáló munkálatok. A korábbi évek gyakorlatának megfelelően folyt a tájékoztató tevékenysé g is. A Tájékoztatási és Bibliográfiai Osztály az Olvasószolgálati Osztállyal együttműködve közösen elégített ki számos irodalomkutatási, bibliográfiai és más tájékoztatási igényt. A hagyományos rend szerint jelent meg a Tudományszervezési Tájékoztat ó XV. évfolyama, s az ehhez kapcsolódó tudománypolitikai és kutatásszervezési gyorsinformáció szolgálat jelentősen bővült. A Könyvtár különgyüjteményei a maguk szakterületén szintén jelentős tájékoztatási tevékenységet folytattak. A tájékoztató munkával összefüggésben említést kell tenni arról, hogy az MTA Könyvtára képviselője - az MTA megbízásából - részt vett a szocialista akadémiák Nemzetközi Társadalomtudományi Információs Rendszerének /MISZON/ szófiai és berlini előkészítő taracskozásain. Mind a Kézirattár, mind a Könyvtár más munkatársai jó és elismert munkát végeztek az MTA 15o. évfordulójával kapcsolatos előkészítő feladatok teljesítésében, különösen a kiállitás anyagának összeállításában, s a három nyelven megjelent intézeteket ismertető kiadvány szerkesztésében, valamint sok más akadémiai feladat végrehajtásában. Az MTA jubileumi évében jelent meg Fekete Gézáné: A Magyar Tudományos Akadémia tagjai 1825-1973. c. kézikönyve, elkészült, és sajtó alatt van, az Akadémiai Értesítő és a Magyar Tudomány indexének és repertóriumának három vaskos kötete. A Könyvtár az MTA Irodalomtudományi Intézetével