A MTAK munkatervei, beszámolói, éves jelentései 1974.
Tartalom
- 13 -• A Tudományszervezési Tájékoztató terjesztését 1975-től kezdődően a Posta Központi Hirlapiroda veszi át az Akadémiai Kiadótól. Külföldi partnereinkről, kiknek eddig kiadványcserénk keretében küldtük a folyóiratot, pontos jegyzéket készítettünk a FKHI-nek, s e nyilvántartást az évközi változásokkal gondosan kiegészítettük. A könyvcsere mérlege 1974-ben elég kedvező képet nyújt. A cserekönyvek felhasználásának, illetve más könyvtáraba való juttatásának aránya az előző éviekhez képest kevés eltérést mutat kötetszám és érték tekintetében. A könyvcsere pénzügyi kihatásai a lassú belföldi áremelkedésnek és a cserekapcsolatok csekély bővülésének megfelelően kis mértékben emelkedtek csupán. A vonatkozó számszerű adatok megnyugtató volta ellenére meg kell emiitemink, hogy a nyugati gazdasági életben fokozódó infláció egyre kedvezőtlenebbül érinti kiadványcserénket. Az áremelkedések következménye, hogy a kiküldött kiadványokért kevesebb könyvet kaphatunk. Másrészt feltehető, hogy az infláció miatt a partnerek anyagi lehetőségei is romlanak. Erre mutatnak azok a kifogások, melyek újabban több partner részéről is felmerülnek a többéves gyakorlatban alkalmazott elszámolási, illetve átszámítási kulcsok tekintetében. Feldolgozás A modern könyve k feldolgozását illetően célkitűzésünk 1974-re a könyvfeldolgozó szalag régi teljesítményének elérése volt, azaz olyan kapacitás biztosítása,mely a Könyvtárba érkező új könyvanyag feldolgozása mellett a rekatalogizálást, illetve a hagyatékok feldolgozását is lehetővé teszi. Ezt a kapacitást nagyjában és egészébe véve sikerült is biztosítani: 1974-re 14^080 mü cimleirását és osztályozását terveztük, ezt mintegy 400 oim híjával teljesítettük is. Mivel azonban 1973-ről feldől-