A MTAK munkatervei, beszámolói, éves jelentései 1974.

Tartalom

- 8 -• években kialakított "osztálykeretek" alkalmazása, amelyekkel sikerült a korábbi évek szubjektivizmusát szűkebb keretek közé szoritejii és egyúttal nagyobb szerepet biztosítani az osztály- és részlegvezetők felelős döntésé­nek is. Ugyancsak sikerült biztosítani, szintén a korábbi évek döntésének megfelelően, a könyvtár törzsgárdatagságának pénzjutalommal és jutalomsza­ba dsággal is kifejezett megbecsülését. A munkahelyi demokrácia folyamatos napi épitése mellett a kérdés gyakorlati demonstrálása céljából a SzB az alapszervezeti taggyűlés és a munkaértekezlet közös megtartása mellett döntött, ezzel is jelezve és ki­fejezve, hogy az alapszervezeti munkát és az intézményben folyő könyvtári munkát elválaszthatatlan egységnek tekinti, amelyben az egyik rész a mási­kat minden területen segiti és kiegésziti. A jól sikerült értekezlet ennek a felfogásnak az igazát mutatta meg. Egyúttal demonstrálta azt a támogatást is, amit a SzB az intézetben folyó munkák elősegítéséhez nyújt. Ugyancsak ezt a célt ezolgálta a SzB által szervezett és az újonnan belépett dolgo­zók tájékoztatását, a Könyvtár munkájával való módszeres megismerkedést szolgáló előadássorozat is. A kevésbé látványos, de folyamatos támogatást az intézet vezetősége részére a SzB az "igazgatósági értekezletek" munká­jában való részvételével nyújtotta, amelyeken az aktuális napi feladatok megoldásában segédkezett mi cd közvetlenül, mind pedig az alapszervezeti aktivisták hálózatának mozgósításával. Az intézeti munka támogatásában el­ért eredményeket a SzB annak köszönheti, hogy minden kérdés megvitatása során fenntartotta a korábbi évek folyamán már kialakult és megszilárdult jó munkakapcsolatot mind az intézet vezetőségével, mind pedig az intézet pártszervezetével. Ez tette lehetővé, hogy a legkülönfélébb kérdések meg­vitatása során mindig sikerült a munkát előrevivő konstruktiv megoldást találnia. A SzB a saját döntési jogkörébe eső kérdésekben is javítani

Next

/
Thumbnails
Contents