A MTAK munkatervei, beszámolói, éves jelentései 1974.

Tartalom

- 2 ­törökbálinti raktár optimális kihasználásának megtervezésére. Az erre vo­natkozó tervezőmunka már korábban megindult, de raktári helyzetünk e jelen­tős rosszabbodása még nagyobb gondosságot igényelt. Ezen élőké szi tő műnk­keretében a törökbálinti raktár tervezőivel sikerült a raktári klima tech­nikailag igen összetett kérdésében kielégitő megoldást találni. A Könyvtár növekedésének a növekvő állomány elhelyezése mellett egyéb elhelyezési problémái is vannak, illetőleg azok egyre élesebben jelentkez­nek. így néhány évvel ezelőtt a katalógusteremben jelentkező helyhiány megoldására a katalógus-szekrényeket ráépítéssel kibővítettük, 1974-ben pedig pályázatot irtunk ki al atalógusok ésszerűbb, gazdaságosabb elhelye­zésére . A pályázat nagy érdeklődést váltott ki munkatársaink körében, szá­mos érdekes és hasznos elgondolást, tervet dolgoztak ki, amit a katalógu­sok további növekedéséből adódó elhelyezési gondok megoldásához felhasz­nálhatunk majd. A különböző raktározási és munkaerőgondok miatt néhány éve felfüggesztett rekatalogizálási munkálato k újraindítását is célul tűzte ki ezévi munkatervünk. Ennek a célkitűzésnek annyiban tettünk eleget, hogy feldolgozási kapacitásunkat a modern könyvek vonatkozásában a régi szintre emeltük /évi 14.000/, ami a beérkező új könyvek feldolgozása mellett re­katalogi. iást is lehetővé tesz. 1974* folyamán ezt a felemelt kapacitást a beérkező új könyvek feldolgozása mellett a tavalyi évről adódó restan­ciák felszámolására és a hagyatékok /Zolnai, Moravosik/ feldolgozására használtuk fel. Áz MTA 150. évfordulójár a a Könyvtár már korábban számos vállalkozár: indított. A tárgyévben jelent meg a Magyar Tudományos Akadémia állandó bizottságaival foglalkozó munka, és ugyancsak a jubileumi program kereté-

Next

/
Thumbnails
Contents