A MTAK munkatervei, beszámolói, éves jelentései 1966.

A KÖNYVTÁRI MUNKA ÁGAI

- 20 ­hogy az év közepén a tervszánhoz képest kb. 900 tételes le­maradás keletkezett. Ormigleíróink sem mennyiségileg, sen minőségileg nem tudták elérni azt a szintet, amit korábban tartani tudtunk. Az év második felére eső többletmunkával sokszorosító apparátusunk csak nehezen tudott megbirkózni. Az óv végére a munkaerő némi erősítésével elértük, hogy a jelzett lemaradást sikerült behozni. A tervezett ütemben folyt a betűrendes katalógusok (főkatalógus és sorozati katalógus) revíziója. A tervhez ké­pest csekély lemaradás van a javított tételek szártában, de ennek oka ismét csak az, hogy a sokszorosítás több anyaggal nem tudott megbirkózni. Jegyezzük meg azt is, hogy ez a ka­talógus-korrekció az előző évek gyakorlatával szemben na­gyobb ökonómiával folyt, azaz csak a valóban zavaró, súlyos hibákat korrigáltuk, a lényegtelenek javításától eltekintet­tünk. Szakkatalógusunkban is folyt revíziós munka a folyama­tos szerkesztési munkákon kívül, tovább bevitettük a szakka­talógus betűrendes mutatóját. Az ETO-módositásokat elfogadá­suk és közzétételük után általában azonnal alkalmaztuk, de a retrospektív javításra, teljes átalakításra csak néhány te­rületen, inkább kísérleti jelleggel került sor. Más nagy­könyvtárakhoz hasonlóan ebben a vonatkozásban mi is megoldat­lan probléma előtt állunk. A szakkatalógus teljes azsurban­tartásához egy reviziós csoportot kellene valójában létrehoz­nunk, erre azonban nincs lehetőség. A feldolgozó munka kerttében a sokszorosított cédulák összraennyiségét tekintve, a t; rvhez képest szembetűnő lema­radás van. Ez azonban csak azt jelenti, hogy bizonyos mel­lékmunkák maradtak el, a katalóguscédulák a fŐkatalógusok számára időben és rendben elkészültek. Jegyezzük meg, hogy a betűrendes katalógusokba történő besorolások száma azért csökkent, mert az év folyamán megszüntettünk néhány felesle­gesnek itélt besorolást (pl. a nem szépirodalmi fordítók már nem kapnak cédulát). Sokszorosító apparátusunk szük keresztmetszete miatt sajnos ebben az évben sem tudtuk a mikrofilmgyarapodás fel­vételeinek folyamatos ormigozását és lehúzását elvégezni, de lemaradás mutatkozott az antiqua-könyvek feldolgozásának . sokszorosításában is.

Next

/
Thumbnails
Contents