A MTAK munkatervei, beszámolói, éves jelentései 1953-57.

- lc ­4./ 1955 folyamán a raktárunkb<m f»ly6 mvuiknk közül - jelentősé­gűéi fogva - mindenekelőtt az állományértékeléssel kapcsolatos állományszámlálást kell kiemelni. As Akadémiai Könyvtár állományá­ról közkézen forgó adatok nem voltak megbízhatóak,* mert a kiindu­lási mennyiség annak idején, az első világháború után, Ferenczi Zoltán főkönyvtárnoksága alatt csak becslés eredményeképpen ala­kult ki. A hatósági rendelettél előirt állományértékelés végre­hajtása szükségessé tette az állomány kötetszámának meghatározá­sát is. Ez a jól szervezett és helyesen irányított munka - melyben a könyvtár csaknem egész kollektívája résztvett - loo próbaszámlá­lásból levoht átlagok alapján megállapította, hogy az Akadémiai Könyvtár állománya 1955 junius 3o-án kb. 5oo.ooo-re volt tehető® Külön elbírálásban részesültek a Kézirattár és a Keleti Könyvtár kéziratai, amelyeknek száma ugyanekkor 195.852 egység, a mikro­könyvtáré pedig 837 mü (139*229 felvétel) volt. [Ld. az erre vo­natkozó részletesebb közlést az Akadémiai Értesítő 1955. 513. az. 338 1.] Raktározási helyzetünkben az elmúlt év sem hozott javulást. Máso­dik emeleti uj raktárunk építészetileg elkészült ugyan, de állvE-s.-**'" —Jiélkül - igen korl«UK>«<rtrt révben — csak ideiglenes .r«>oíMlv£ r­lyül..s2űlgBÓhbatott, Erre a oélra vfs«o*r<> i < ?A« aivo--V-ellett venni s a teljes helyhiány miatt öt szak anyagát itt, a raktár padlóján kellett felállítani. A földszinti raktárak tehermentesítésére ­amit az akadémiai hivatali apparátus számára a Tórösmarty-szoba átadása is sulyosbitott - ez sem bizonyult elegendőnek. Az uj a­nyag felállítását csak két ritkán használt szaknak a forgalomból való kivonásával lehetett biztosítani, ezek összekötözve állvá­nyok tetejére kerültek. A raktárak jobb kihasználhatósága érdeké­ben és az építkezések miatt még öt szak anyagát kellett a helyéről méshsöva átrakni, A helyért folytatott küzdelmet egyetlen adattal lehet jól jellemezni: raktárainkban a mult év folyamán 1627 méter könyvet' kellett helyéből kimozditanil Ez a munka túlnyomó részben - 1326 m. átrakásában - az amúgy is'munkaerőkiesésekkel küzdő, ne­héz helyzetben levő Raktárcsoport erejét vette igénybe. 3ol fo­lyóméter könyv elhelyezésében az egész könyvtár segített. Tárolási nehézségek merültek fel még a Kézirattárban - ahol a ne­gyedik szobában nemkívánatos zsúfoltságban halmozódnak az iratok - és a mikrofilmtárban, ahol a filmek őrzésére e célra alkalmas mik­rofilmraktár lenne szükséges. Remélhető, hogy az 1956-ban felszerelésre kerülő II. emeleti rak­tárhelyiség valamit enyhit e súlyos gondokon. De nem szabad azt hinni. hogy ez hosszú évekre megoldást jelent; nemcsak a torzsrak­tár, de a különgyüjtemények (Keleti Könyvtár, mikrofilmtár, kezi­' rat- és régi könyvgyűjtemény) anyagának elhelyezése is napról-nap­ra ujabb problémákat vet fel.

Next

/
Thumbnails
Contents