A MTAK munkatervei, beszámolói, éves jelentései 1953-57.

elég sötét színekkel festeni a helyzetet: akadémiai állami - és pártszer­veinknek össze kell fogniok, hogy a kíméletlen orvosi diagnózis alapján feltárt súlyos betegséget azonnal orvosolják. Egy év múlva már hiába jönne a segítség. c./ Az állományvédelem akadémiai helyzete ismét rávilágít arra a mulasztás­ra, hogy e nagy értékekkel rendelkező tudományos könyvtárat nem látták el könyvkötészettel, szakképzett könyvrestaurátorral, továbbá a könyvhigiénia szolgálatába^ állő laboratóriummal. Itt a külföld mögött sok évtizeddel el vagyunk maradva: a különféle kórokozók és kártevők elleni védekezést még egy szerény laboratórium is hatásossá tudná tenni. 6./ A könyvtár munkáját éveken át gátolta a dolgozóhelyiségek ügyének megol­datlan' volta. Könyvtárosaink összezsúfolva, egymás munkáját gátolva dolgoz­tak, részben a kifüthetetlen raktárban vagy pedig az eredetileg kutatók azá­mára fenntartott olvasószobákban. Ez az elhelyezés nemcsak a tervszerű mun­kát akadályozta, hanem lehetetlenné tette azt is, hogy az olvasók számára a kutatáshoz szükséges helyet, nyugalmat és kényelmet biztosítsuk. 1955 tavaszári enyhült a helyzet, de még sem a földszinten, sem a II. emele­ten nem-vagyunk kijelölt helyiségeink birtokában. Ennek következtében - tel­jesen szabálytalanul s a könyvanyag felelősségteljes megőrzését is akadá­lyozna - feldolgozó osztályunk a raktárhelyiségben dolgozik. Sajnálatos módon 1954-ben már jóváhagyott építkezéseink sorából töröltetett az az aránylag nem nagy költséggel járó átalakítás, mely a könyvtár keleti és nyugati szárnya között közvetlen összeköttetést létesített volna. Fejlődő mikrofilmlaboratóriumunk munkáját igen erősen gátolja egy további helyiség hiánya. Ezen a II. emeleti bevilágító üvegfallal való elkülöníté­sével igen könnyen lehetne segíteni. 7./ Néhány döntően fontos beruházás hiányát a könyvtéri munka erősen megér­zi. Ezek a következők: a./ Jóváhagyott 1954. évi beruházásainkból törölték a könyvkiállítási tár­lószekrényeket. A korszerű könyvtári munka, a könyv helyes és elvszerü pro­pagandája nem nélkülözheti a kiállítást. Gazdag könyv- és kéziratanyagunk, az Akadémia épületében gyakran rendezett ülések, tudományos konferenciák egyaránt kötelezővé tennék könyvanyagunk, folyóirataink és egyéb értékeink sokoldalú, szemléletes feltárását. A MTA Könyvtára nem juthat abba a hely­zetbe, hogy pl. még a nagygyűlés alkalmából is csak akkor rendezhet kiállí­tást, ha az Országos Széchényi Könyvtár kölcsön tudja adni tárlóit. B./ Ugyancsak a már munkába adott 1954-es beruházásokból töröltetett a kéz­irattár egyik szobájának berendezése (szekrények, állványok stb.) Ennek kö­vetkeztében nagyértékü kézirattárunk uj beszerzései egy éven belül szintén a földre fognak kerülni. c./ Mikrofilm-szolgálatunk egy év leforgása alatt komoly fejlődésen ment

Next

/
Thumbnails
Contents